Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

kultúra

Több országból is érkeznek vonatok Balatonfüredre augusztusban Több országból is érkeznek vonatok Balatonfüredre augusztusban A balatonfüredi vasútállomás váróterme több éve rendszeresen ad otthont vasútmodell kiállításoknak, mostanra pedig hagyománnyá vált, hogy agusztusban ilyen látványos programmal is lehet itt találkozni. A szervező Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub a Balaton északi partján húzódó vasútvonal egyes részeinek élethű másával jelenik meg az eseményen augusztus 17-20 között, melyek a 80-as, 90-es évek állapotát tükrözik, sőt még több meglepetéssel is készülnek. 2024. augusztus 12. 11:50 Harangot szenteltek Balatonfűzfőn Harangot szenteltek Balatonfűzfőn Amikor az épületek megújulnak, akkor ez annak a jele, hogy a lelkek nemcsak megújulni akarnak, hanem erővel élni hivatásuknak megfelelően – hangsúlyozta Dr. Udvardy György érsek atya Balatonfűzfőn a Jézus Szíve Plébánián tartott harangszentelésen, ahol megáldotta a felújított plébániát és a templomtetőt is. 2024. augusztus 12. 8:14 Egy különleges alkotás lett Magyarország Tortája Egy különleges alkotás lett Magyarország Tortája A modern és hagyományos magyar alapanyagokat ötvöző, különleges süteménnyel ünnepelhetjük az idén Magyarország születésnapját. A Magyarország Tortája címet elnyert, Mákvirág fantázianevű édességet – amely a váci Édes Vonal Cukrászda alkotása – augusztus 19-től vásárolhatják meg az érdeklődők a Szent István Nap rendezvénysorozaton és a kijelölt cukrászüzletekben. Kovács Alfréd cukrászt Zséda, a Szent István Nap nagykövete kérdezte a díjnyertes alkotás alapötletéről és sajátosságairól. 2024. augusztus 10. 10:36 Így készült az idei Szent István-napi kenyér Így készült az idei Szent István-napi kenyér A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók. A Magyar Pékszövetség 2024-es kenyérversenyén mindkét kategóriában első helyet ért el a Balmaz Sütöde Kft. A vállalkozást működtető apa-fia duó, Fülep Zsolt és Fülep Ádám közösen mutatta be a díjnyertes alkotásokat Szente Vajknak, az ünnepségsorozat nagykövetének. 2024. augusztus 10. 10:31 Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Noha még javában tart a nyár és a napokban a strandidő is visszatér, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre rövidülnek a nappalok, és közledik a korán sötétedős, hűvös őszi-téli időszak. A kültéri programok helyett egyre vonzóbbá válnak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a mozi. Ránéztünk a várható premierekre, milyen filmekre lesz még érdemes idén jegyet váltani? 2024. augusztus 8. 21:34 Három napig a filmzenéé lesz a főszerep Balatonalmádiban Három napig a filmzenéé lesz a főszerep Balatonalmádiban Augusztus 9-11. között rendezik meg a II. Balatoni Filmzene Fesztivált, mely három nap alatt kilenc filmzene-koncertet sorakoztat fel Balatonalmádiban. A tavaly nagy sikerrel debütáló rendezvény idén hat különböző műfajt ígér, szimfonikus zenekari, jazz, acapella, big band, kamarazenekari és edukatív előadás formájában. Augusztus tizedikén este hét órától Kalmus Felicián is színpadra lép MovieNight című műsorával, melyben a filmtörténelem nagy klasszikusait dolgozza fel a Casablancától a legújabb James Bond film betétdaláig. Többek között erről kérdeztük a csellóművészt… 2024. augusztus 5. 23:12 Megújul a Szabadság tér – méltó helyére kerül a felújított Millenniumi emlékmű Megújul a Szabadság tér – méltó helyére kerül a felújított Millenniumi emlékmű Augusztus 5-én, hétfőn megkezdődik és az év végére befejeződik a veszprémi Szabadság tér megújítása.  Az Óváros kapujaként is funkcionáló tér faltól-falig új burkolatot kap és végleges, méltó helyére kerül a Lugossy Mária Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész által tervezett és most felújított Millenniumi emlékmű. 2024. augusztus 3. 12:29 Veszprémben tartják a Helyismereti Könyvtárosok 25. országos konferenciáját kultúra Veszprémben tartják a Helyismereti Könyvtárosok 25. országos konferenciáját A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete immár 25. alkalommal rendezte meg országos konferenciáját, amelynek idén a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár ad otthont. A háromnapos esemény ünnepélyes megnyitóján számos neves előadó és vendég vett részt, akik közös munkájuk révén újra és újra hangsúlyozzák a helyismereti könyvtárak és gyűjtemények fontosságát. 2024. augusztus 2. 15:22 A Nemzetközi Cigány Dal Napján Veszprémbe is neves fellépők érkeznek A Nemzetközi Cigány Dal Napján Veszprémbe is neves fellépők érkeznek 2024. augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt és 50 zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére, többek közt Veszprémben is. 2024. augusztus 2. 9:41 Szentmisével és hangversennyel készülnek Bódi Mária Magdolna születésnapjára Szentmisével és hangversennyel készülnek Bódi Mária Magdolna születésnapjára A Veszprémi Érsekség augusztus 8-án kora este a székesegyházban különleges módon ünnepli Isten Tiszteletreméltó Szolgálóját, Bódi Mária Magdolnát. 2024. augusztus 1. 11:53 III. Kenese ArtFeszt - A művészetek szárnyán kultúra III. Kenese ArtFeszt - A művészetek szárnyán A Kenese Art Feszt nyári összművészeti fesztivált harmadjára rendezik meg Balatonkenesén július 31. és augusztus 4. között. A kulturális eseménysorozat balatonkenesei és akarattyai származású művészek összefogásával indult 2022-ben. A fesztivál programja korhatártól függetlenül mind a gyermekes családok, fiatalok és művészetszerető felnőttek számára kínál minőségi szórakozást. 2024. július 31. 16:21 Visszakerült a helyére a megújult Fortuna-szobor Visszakerült a helyére a megújult Fortuna-szobor Szerda délelőtt visszahelyezték az egykor elszállított alkotást, mostantól ismét teljes pompájában ragyog a Fortuna-szobor, ami a Fortuna-udvar névadója. A szobor felújítását Mihály Gábor szobrászművész végezte, aki egyben a mű eredeti készítője. 2024. július 31. 17:50 Mit tesz a zenész arcával egy koncertélmény? Mit tesz a zenész arcával egy koncertélmény? Csendes szorongás előtte, zabolátlan eufória utána, vagy épp fordítva – egyedi képpárokon mutatja meg a Petőfi Kulturális Ügynökség, hogy hogyan hagyott nyomot a 33. Művészetek Völgye Fesztivál a zenészeken. Többek közt Kiss Tibi, Bagossy Norbi, Deák Bill Gyula és Pásztor Anna is látható a különleges backstage-pillanatokat rögzítő portrésorozatban. 2024. augusztus 1. 13:13 Egy újabb fontos lépés az állatok védelme érdekében Egy újabb fontos lépés az állatok védelme érdekében A rendőrség elkötelezett a felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése mellett. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a még hatékonyabb, közös fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött. 2024. július 29. 23:01
... 44 45 46 47 48 ...
közélet
Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.
sport
Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Pro Handball USA: az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.