Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Egyre népszerűbb a veszprémi zenekar, a Valami Ulpius

2024. október 22. 15:04
Csupán két éve zenélnek együtt, de már játszottak a Gyárkert közönségének az Elefánt előtt. A Valami Ulpius egy ízig-vérig veszprémi zenekar, tagjai sokunknak ismerősek lehetnek, hiszen a város zenei és kulturális életében eddig is jelen voltak. Varga Richárd, Kéri Márk és Károlyi Péter hármasa nem azt a hangulatot hozza, amit elsőre hinnénk. De vajon mi áll a zenekar szellemisége mögött, hogyan született a formáció, és milyen célokkal? Ennek jártunk utána, az együttes pedig állt rendelkezésünkre…

Október 25-én a Teremben láthatjuk legközelebb a Valami Ulpiust, nagy bulira készülnek, ráadásul a Felső Tízezer vendégei lesznek, akik pedig a Kicsi forradalom című lemezüket mutatják be.

Nyáron megjelent első kislemezük is. Az együttes vizuális arculatáért Nagy Tamás és Orosz Viki felel.

De hogyan robbant be a Valami Ulpius, és mit kell tudni róluk?

Az együttes gitáros énekese Varga Ricsi, a basszusgitáros Kéri Márk, a dobos pedig Károlyi Péter. Az srácok alig két évvel ezelőtt beszélték meg, hogy összeállnak, az első koncertjük 2023-ban volt. Varga Ricsi a megalakulásukról így beszélt: „Rengeteg dalom felhalmozódott, illetve dalok ötletei, amelyek nem egyszál gitárra íródtak, és tudtam, hogy Márk nagyszerű gitáros, régóta ismertük egymást. Márk azonnal igent mondott, és bedobta Peti nevét, mint dobost.” Mivel mindhárman látták, hogy nagyon egyezik a szándék, hogy mi az, amit a zenén keresztül kifejeznének, megalakult a formáció.

A magukat részben tanárzenekarnak is tituláló együttes neve Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből jön, mindenképpen szerettek volna utalni arra, hogy a grunge és punk stílusú dalok mögött rejtőzik plusz üzenet. Nevükben a hétköznapi, nyers valóság találkozik az intellektuális vonallal; logójukban egy patkány szerepel, ami az Utas és holdvilág utolsó mondatára utal: Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.   

Az együttes manapság főként klubokban játszik, s mint mondják, örülnek, hogy az egyébként kissé haldokló klubkultúra részesei lehetnek, de úgy vélik, a korszerűtlen zenéjük egyébként is illik az említett helyekre. Hogy miért gondolják korszerűtlennek a zenét, amit csinálnak? Erről Ricsi így fogalmazott:

„Tisztában vagyunk vele, hogy nem olyan a zenénk, ami fiatalok százait vonzza, de valójában nem is ez a célunk. Egyáltalán nem áll távol tőlünk, hogy szembe menjünk a trendekkel, mind a zenénkkel, mind pedig a kommunikációnkkal. Egyikőnk sem az a típus, aki koncert előtt élő bejelentkezést csinál a Facebookon vagy az Instán, hiszünk a személyes kapcsolatokban, és abban, hogy nem csak az online térben terjedhet az információ.

Egyszer régen, amikor Cseh Tamás nagyon izgult egy koncert előtt, Bereményi azt mondta neki, nyugodj meg, nem te vagy a fontos, hanem a dalok. Mi pont ebben hiszünk. Közben nyilván ellentmondásos a dolog, hiszen azt szeretnénk, ha sokan megismernék a zenénket. Igyekszünk megtalálni azt az egyensúlyt, ami még önazonos számunkra.

A társadalomkritika mellett nagy adag kapitalizmuskritika is fellelhető a dalainkban. Számunkra igazi örömzenélés ez az egész, és az, hogy a világlátásunk, a problémaérzékelésünk a dalokon keresztül is megjelenik, felszabadító érzés.”

A közös értékrend fontosságáról Márk így beszélt: „Mindannyian játszottunk a Valami Ulpius előtt más zenekarokban, de mint kiderült, most érezzük először azt az összhangot, ami szükséges a jó munkához.”. Károlyi Péter hozzátette, remek a kémia a próbák során.

A fiúk elmesélték, az egyik, szombathelyi koncertjükön a klub arcaitól, akik kemény zenéhez vannak szokva, furcsa pillantásokat kaptak, hiszen három szemüveges bölcsészt láttak, akik nem fognak feltétlenül nagy bulit csinálni. Legalábbis ezt gondolhatták. Végül elkezdődött a koncert és ezzel az üvöltözős grunge, a helyi arcok pedig nem hitték el, hogy ez a zene belőlük jön. Ezt a fajta kontrasztosságot véleményük szerint sokan megélik ma, amikor a jól fésült, elegáns emberek látszólag tökéletes életet élnek, noha belül őrlődnek, nem tudják kiordítani magukból a feszültséget. A fiúk arra vállalkoztak, kiüvöltik mindenki helyett… Noha elmondásuk szerint nem dühből szeretnének ordítani, csupán energiát adnak a közönségnek. Dalszövegeik olykor cinikusak, ironikusak.

Október 25-én a Felső tízezer vendégei lesznek a Teremben (Fotó: Tóth Gábor)Október 25-én a Felső tízezer vendégei lesznek a Teremben (Fotó: Tóth Gábor)

És bár a klubkoncertek a legkomfortosabbak számukra, nyár végén a csapat a Gyárkert színpadját is meghódította. Legközelebb a Teremben játszanak, október 25-én, melynek részleteiről itt olvashat.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.