Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Molière utolsó színdarabját mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház színház Molière utolsó színdarabját mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház A 2024/25-ös évad második nagyszínházi bemutatója Molière Képzelt beteg című drámája, melyet Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója rendezett. A címszerepben Józan Lászlót láthatjuk. 2024. november 14. 22:02 Csillagok a poharakban – decemberben is kinyit a borszalon Veszprémben Veszprémi borszalon Csillagok a poharakban – decemberben is kinyit a borszalon Veszprémben December 13-án, Luca napján ismét kinyit a Veszprémi Borszalon, ahol ezúttal a buborékoké lesz a főszerep. Az immáron portálunk kiemelt támogatásával megvalósuló rendezvény a Dubniczay-palotába költözött, a kínálata pedig nem csak a borok és pezsgők terén, hanem a kulturálisan is gazdagodott. Zsandár Tamással, a borszalon ötletgazdájával beszélgettünk többek közt arról is, hogy mi a különbség buborék és buborék között. 2024. november 11. 22:40 Hagyományteremtő koszorúzás Veszprémi Érsekség Hagyományteremtő koszorúzás November 5-én, Szent Imre herceg ünnepén, hagyományteremtő szándékkal, Veszprém két katolikus iskolájának képviselői megkoszorúzták az ifjúság védőszentjének szobrát. 2024. november 5. 14:51 Huszadszor is rövidfilmek egész nap: újra Pannonfíling Mozgóképes Találkozó Veszprémben kultúra Huszadszor is rövidfilmek egész nap: újra Pannonfíling Mozgóképes Találkozó Veszprémben Kisjáték- és animációs filmek, valamint kerekasztal-beszélgetés és koncertek is szerepelnek a 20. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó programjában, amelyet november 16-án, szombaton rendeznek meg Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban – írták közleményükben a szervezők. 2024. november 5. 9:15 Elhunyt Forgács Gábor kultúra Elhunyt Forgács Gábor 2024. november 4. 14:06 A nemzet emlékezete és memóriája kiállítás formájában köszön vissza A nemzet emlékezete és memóriája kiállítás formájában köszön vissza Kedd délután nyílt meg A Pannon Egyetem 75 és az Egyetemi Levéltár 25 éve – szemelvények az Egyetemi Levéltár dokumentumaiból című kiállítás, melyet Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora, valamint Káli Csaba, a Zala Vármegyei Levéltár igazgatója nyitottak meg. 2024. október 31. 15:46 Whisper Ton: A hitemhez mérten próbálok felelősségteljesen megnyilvánulni Whisper Ton Whisper Ton: A hitemhez mérten próbálok felelősségteljesen megnyilvánulni Az elmúlt napokban Whisper Ton veszprémi influenszertől volt hangos a hazai sajtó, hiszen a Dancing with the Stars című műsorban a zsűri és a közönség szívébe is belopta magát az egyébként több mint egymillió TikTok követővel rendelkező fiatal tartalomgyártó, és táncos párja, Tóth Katica. Az első élő show kapcsán megkerestük Tont, hogy meséljen a műsor eddigi tapasztalatairól, élményeiről, de emellett az influenszer lét és a mások iránti megfelelés is szóba került. 2024. október 29. 20:55 Idén is a zeneipar találkozópontjává válik Veszprém – Novemberben érkezik a XII. Music Hungary Konferencia & Showcase kultúra Idén is a zeneipar találkozópontjává válik Veszprém – Novemberben érkezik a XII. Music Hungary Konferencia & Showcase November 18. és 20. között Veszprém ad otthont a XII. Music Hungary Konferencia & Showcase-nek, amely újra a hazai zeneipar egyik legfontosabb szakmai találkozóhelyévé válik. 2024. október 29. 14:55 Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét Bódi Mária Magdolna tisztasági fogadalmának napján. kultúra Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét Bódi Mária Magdolna tisztasági fogadalmának napján. A Veszprémi Főegyházmegye történelmi eseményre készül: a szentatya döntésének értelmében, 2025 áprilisában boldoggá avatják Bódi Mária Magdolnát. Az előkészületek ünnepélyes megindítására október 26-án, tisztasági fogadalmának napján került sor, amikor is Udvardy György érsek meghívására Michael Wallace Banach memphisi címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa látogatott el a főegyházmegyébe, és szentmisét mutatott be a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. 2024. október 29. 11:42 Ilyen, amikor belenézhetünk honfoglaló őseink szemébe történelem Ilyen, amikor belenézhetünk honfoglaló őseink szemébe A magyarság, de egész Kárpát-medence népeinek őstörténete szempontjából is különleges tárlat érkezett Veszprémbe, amelynek a Dubniczay-palota kiállítóterei adnak otthont a következő két hétben. Az ezeréves sírokból feltárt csontvázakból a modern tudomány segítségével sikerült rekonstruálni azoknak a hunoknak, avaroknak, besenyőknek és persze a honfoglaló magyaroknak az arcát, akik egy évezreddel korábban ezen a vidéken éltek. A vasárnapi megnyitón viszont még ennél is több kiderült őseinkről, köszönhetően a genetikai kutatásoknak. 2024. október 28. 16:17 Örökös tagjukra, Dobos Ildikóra emlékeztek a Veszprémi Petőfi Színház tagjai Petőfi Színház Örökös tagjukra, Dobos Ildikóra emlékeztek a Veszprémi Petőfi Színház tagjai Megható megemlékezéssel búcsúzott a Veszprémi Petőfi Színház a nyáron elhunyt örökös tagjától, a Jászai Mari-díjas Dobos Ildikótól. 2024. október 27. 13:23 Elindult a fél éves lelki felkészülés Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására Bódi Mária Magdolna Elindult a fél éves lelki felkészülés Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására A Veszprémi Főegyházmegye történetének fontos eseménye lesz 2025. április 26-a, amikor is Bódi Mária Magdolnát immáron a boldogok között tisztelhetjük majd. Magdi tisztasági fogadalmára emlékezve, a naptári nap szerint pontosan fél éves lelki készület indult útjára október végén a Szentatya magyarországi nagykövetének ünnepi szentmiséjével. 2024. október 27. 9:54 Bódi Mária Magdolna öröksége Bódi Mária Magdolna Bódi Mária Magdolna öröksége Megjelent Bódi Mária Magdolna örökségét feltáró könyv a Veszprémi Érsekség gondozásában, aminek bemutatóján péntek délután a Vatikán magyarországi apostoli nunciusa is részt vett. Közben javában zajlik Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ünnepségének szervezése, ami jövő áprilisban lesz esedékes Veszprémben, de fontossága az egész keresztény világra kiterjed. 2024. október 27. 10:32 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04
... 33 34 35 36 37 ...
közélet
Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket.
sport
Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.