Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Több kórházat összevonhatnak a jövőben Hamarosan megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben - közölte Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója pénteken az MTI-vel. 2012. augusztus 17. 17:52 Fontos a közszféra megismertetése a fiatalokkal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik ahhoz hozzájárulni, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék. 2012. augusztus 17. 17:52 "Hintabagoly" viszi a fejlesztések hírét "Hintabagoly" viszi a fejlesztések hírét Az Új Széchenyi terv eddigi eredményeit bemutató hét részes térinstalláció sorozatának első darabját Veszprémben állították fel. A „Hintabagoly” az oktatás területén végrehajtott fejlesztéseket szimbolizálja. 2012. augusztus 17. 16:54 Elhunyt Lugossy Mária szobrászművész Elhunyt Lugossy Mária szobrászművész Életének 63. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)tagja - értesítette az MTI-t az MMA titkársága. 2012. augusztus 17. 11:56 Ünnepi programok Ünnepi programok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a város valamennyi polgárát tisztelettel meghívja és várja a 2012. évi Szent István napi ünnepi programokra. 2012. augusztus 17. 11:15 Hőtávvezetékek karbantartása Hőtávvezetékek karbantartása A Haszkovó úti fűtőmű és kapcsolódó hőtávvezetékek karbantartási munkái miatt szünetel a vízfelmelegítési szolgáltatás több háztartásban. 2012. augusztus 17. 10:58 Megvan bennük az alázat Megvan bennük az alázat Több százan gyűltek össze a várszínpad előtt csütörtökön este, hogy együtt köszöntsék a XXX. nyári olimpiai játékok eredményes veszprémi sportolóit. 2012. augusztus 17. 0:22 Ételt kaptak a rászorulók Ételt kaptak a rászorulók 720 személy kapott tartós élelmiszert a Veszprémi családsegítő szolgálat jóvoltából. Az ennivalót a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szolgáltatta. 2012. augusztus 16. 18:08 Eddig 700 ezren válaszoltak Orbán Viktornak Eddig 700 ezren küldték vissza a munkahelyteremtéssel és más gazdasági kérdésekkel foglalkozó nemzeti konzultációs kérdőíveket. Összesen 8,2 millió embernek küldött ki levelet a kormány. 2012. augusztus 16. 16:31 Üvegszilánk lehet a savanyúkáposztában Az Aldi magyarországi üzleteiben is kapható volt az az osztrák gyártótól származó,, LIMES in Naarn, Gartenkrone Savanyú káposzta termék, aminek egyes csomagjai üvegszilánkot tartalmazhat. 2012. augusztus 16. 16:30 Magas a parlagfű pollenkoncentrációja Magas a parlagfű pollenkoncentrációja A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt több térségben már első, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). 2012. augusztus 16. 16:30 Rács mögé kerültek a bolti tolvajok Veszprém megyei áruházak kifosztására szakosodott bűnözőket sikerült elfogni a Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozóinak. 2012. augusztus 16. 16:29 Ökovásár a nyár végén Ökovásár a nyár végén Tizenkettedik alkalommal rendez a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület Ökovásárt Veszprémben. Az idei rendezvény több újdonságot is tartogat. 2012. augusztus 16. 11:47 Olimpikonjaink köszöntése Olimpikonjaink köszöntése Veszprémiek is szép számmal részt vettek a július 27. és augusztus 12. között zajló XXX. nyári olimpiai játékokon. Porga Gyula polgármester csütörtökön este mond köszönetet sportolóinknak. 2012. augusztus 16. 8:37
... 972 973 974 975 976 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.