Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Hétfőn több mint ezer gyógyszer ára változik A gyógyszertámogatásokat érintő legutóbbi úgynevezett vaklicites eljárás nyomán október elsejével több mint ezer gyógyszer ára változik: 726-nak csökken, 543-nak emelkedik a térítési díja. 2012. szeptember 29. 8:45 Börtön, ahol meg sem próbálják a szökést Az egyik legmodernebb magyar börtönbe, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogatott az FN24 munkatársa. Gyakran cserélődik a társaság. 2012. szeptember 29. 8:44 Világmárkák érkeznek Veszprémbe A nemzetközi porondon is a legnépszerűbb bolthálózatok között számon tartott márkák érkeznek a plázába. Új bejárat is épül. 2012. szeptember 28. 18:10 Átadták az 500 ezredik OTP SZÉP-kártyát Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten sajtótájékoztatón, csütörtökön. 2012. szeptember 28. 18:07 Már az építéskor baj volt A katasztrófa már a X-es tározó megépítésekor kódolva volt a vádirathoz csatolt szakértői vélemény szerint, azon a hatósági előírások betartása mellett sem lehetett változtatni. 2012. szeptember 28. 18:06 Kiraboltak egy boltot Csopakon Fegyverrel vagy fegyverutánzattal követelte a kasszában lévő összeget egy férfi pénteken Csopak egyik üzletében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. 2012. szeptember 28. 12:38 Megújuló szolgáltatások és kedvezmények A korábbinál szélesebb körű kedvezményeket és számos megújuló szolgáltatást vehetnek igénybe a jövőben a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok a szeptemberben bevezetett új diákigazolvánnyal. 2012. szeptember 28. 9:22 Októbertől érhetők el az influenza elleni ingyenes vakcinák Október második felétől lesznek elérhetők azok az influenza elleni vakcinák, amelyeket a rizikócsoportba tartozók ingyen kaphatnak meg - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel. 2012. szeptember 28. 9:20 Húsz napra rövidülhet az útlevél-kiállítás ideje Húsz napra csökkenhet a jelenlegi harmincról az útlevelek kiállításának ideje egy, a belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat értelmében. 2012. szeptember 27. 18:09 Azt hitte, csak a vizet engedik le a kazettáról Az ajkai timföldgyár környezetvédője a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper újabb tárgyalásán azt mondta: azt hitte, csak az összegyűlt esővizet engedik le a már nem működő IX-es tározóról, és ezért riasztották a kolontáriak a tűzoltókat. 2012. szeptember 27. 18:07 Bankjegykiadó automatát loptak el Nagyvázsonyban Kiszakítottak a falból, és elvittek egy bankjegykiadó automatát csütörtök hajnalban Nagyvázsonyban - mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. 2012. szeptember 27. 18:06 Fontos az értéktárak kialakítása Fontos az értéktárak kialakítása Csak akkor vehetünk részt a nemzetek versenyében, ha a csúcsteljesítmények mellett a helyi értékeket is megmutatjuk – véli dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. 2012. szeptember 27. 17:46 Tagadták bűnösségüket a timföldgyár üzemvezetői Tagadták bűnösségüket az ajkai timföldgyár hidrátgyártó üzemének vezetői a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásának harmadik napján, szerdán a Veszprémi Törvényszéken. 2012. szeptember 27. 13:00 3 százalékos infláció 2014-ben Az MNB előrejelzése szerint a 3 százalékos inflációs cél 2014 második felére valósulhat meg - áll a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben. 2012. szeptember 27. 12:59
... 861 862 863 864 865 ...
sport
Eigner Mihályék sikeresen célba értek a Dakaron Sikerrel teljesítette a Dakar Rally 2026-os kiírását a Gaál Roland–Eigner Mihály páros: a veszprémfajszi navigátorral felálló duó a Dakar Classic mezőnyében, a kéthetes sivatagi megmérettetés végén is ott volt a célban, Yanbuban. Tízpontos győzelmet aratott a Veszprém KK Három vesztes bajnoki után nyert ismét az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub, amely szombat este a vendég Óbudai Kaszások csapatát fektette két vállra az NB I/B piros csoportban. Női kézilabda BL: a Debrecen idegenben győzte le a Győrt A címvédő Győr saját közönsége előtt 31-30-ra kikapott a Debrecentől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton, ezzel idénybeli első vereségét szenvedte el. Hibátlanul menetel a VEHIR-VESC Szezonbeli 13. bajnokiját is megnyerte a VEHIR-VESC együttese a női röplabda NB I szombati játéknapján. Mészáros Péter éllovas hölgykoszorúja ezúttal Szegeden diadalmaskodott. Rodríguez: Hanusz, Fazekas és Lukács is kulcsember lehet az olaszok ellen Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint Hanusz Egon, Fazekas Gergő és Lukács Péter is kulcsember lehet vasárnap, amikor a magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországgal játszik az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Eltiltották a Rostát megütő lengyel játékost Két mérkőzésre eltiltották Wiktor Jankowskit, a lengyel férfi kézilabda-válogatott játékosát, aki pénteken, a magyarok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen megütötte Rosta Miklós arcát. Szoboszlai büntetőt hibázott, a Liverpool nem tudott győzni – VIDEÓ Szoboszlai Dominik az első félidőben büntetőt hibázott, csapata, a címvédő Liverpool pedig csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. Nincs veszprémi játékos a futsalválogatott Eb-keretében A magyar futsalválogatott szombaton 1-1-es döntetlent játszott utolsó felkészülési találkozóján a szerdán kezdődő Európa-bajnokság előtt, melyre a szerbek elleni mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány kihirdette 15 fős utazó keretét. Férfi vízilabda Eb: sporttörténelmi lenne a magyar győzelem a szerbek ellen A férfi vízilabda Európa-bajnokságok történetében a szerb válogatott még sosem kapott ki Belgrádban, a házigazda elképesztő sorozatának megtörésére vasárnap este a magyar csapatnak nyílik lehetősége a kontinensviadal középdöntőjének második fordulójában. Ligetvári kellemetlen, furcsa játékstílusra számít az olaszoktól Ligetvári Patrik kellemetlen, furcsa játékstílusra számít az olaszoktól, akikkel vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott.
kézilabda
Női kézilabda BL: a Debrecen idegenben győzte le a Győrt A címvédő Győr saját közönsége előtt 31-30-ra kikapott a Debrecentől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton, ezzel idénybeli első vereségét szenvedte el. Rodríguez: Hanusz, Fazekas és Lukács is kulcsember lehet az olaszok ellen Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint Hanusz Egon, Fazekas Gergő és Lukács Péter is kulcsember lehet vasárnap, amikor a magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországgal játszik az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Eltiltották a Rostát megütő lengyel játékost Két mérkőzésre eltiltották Wiktor Jankowskit, a lengyel férfi kézilabda-válogatott játékosát, aki pénteken, a magyarok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen megütötte Rosta Miklós arcát. Ligetvári kellemetlen, furcsa játékstílusra számít az olaszoktól Ligetvári Patrik kellemetlen, furcsa játékstílusra számít az olaszoktól, akikkel vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott. Lékai Máté is hozzájárult Bodó Richárd eredményességéhez Bodó Richárd szerint a válogatottságtól már visszavonult Lékai Máté is hozzájárult, hogy ő lett a magyar férfi kézilabda-válogatott legeredményesebb játékosa a Lengyelország ellen 29-21-re megnyert pénteki mérkőzésen, az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. Rosta: nyugodtak és türelmesek voltunk Rosta Miklós szerint nyugodtak és türelmesek voltak a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosai, ennek is köszönhetik, hogy 29-21-re legyőzték Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első játéknapján, pénteken Kristianstadban. Palasics: még mindig van lehetőség előrelépni Palasics Kristóf elégedetten értékelte a magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-es győzelmét Lengyelország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, ám hozzátette, még így is lehet előrelépés a játékukban. Férfi kézilabda Eb: a lengyelek legyőzésével kezdett a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban. Férfi kézilabda Eb: a Szeged adja a legtöbb játékost a magyar csapatok közül A Magyar Kupa-címvédő Szeged tíz játékosa szerepel a dán-svéd-norvég közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Sipos Adrián: fontos alappillérek estek ki a válogatottból Az új csapatkapitány, Sipos Adrián szerint fontos alappillérek estek ki az Európa-bajnokságot pénteken megkezdő magyar férfi kézilabda-válogatottból.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.