Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Tárki: nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága februárban 2013. február 27. 15:12 Befejeződött a bauxittermelés Halimbán Befejeződött a bauxit kitermelése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. halimbai bányaüzemében: a bányabezárást követően nyolcvan vájár áthelyezéssel tovább dolgozhat, eddig húsz embert bocsátottak el. 2013. február 27. 13:54 Fidesz: a szocialista kormány hibája az uniós szankció A Fidesz a korábbi szocialista kormányzatot tartja felelősnek azért, hogy az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az Magyarországot - mondta Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek. 2013. február 27. 13:51 Veszprémi nő a magyar légballonáldozat Veszprémi volt az a nő, aki életét vesztette az egyiptomi hőlégballon-balesetben. 2013. február 27. 9:40 Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2013. február 27. 9:30 Cigaretta a bútorszállítóban Húszezer doboz csempészcigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói egy olasz teherautóból, amely hálószobabútort szállított. 2013. február 27. 9:19 Veszprém a térségben: adottságok és hozzáadott értékek Veszprém a térségben: adottságok és hozzáadott értékek Hol van Veszprém helye a Bakony és a Balaton között a kultúra, a közigazgatás vagy épp a turizmus területén? A héten erre keressük a választ. 2013. február 26. 17:12 AB-döntés: reakciók A TASZ üdvözli a döntést, Rogán nem támogatná a "business-egyházakat", a PM kárpótlást követel. 2013. február 26. 15:05 Fidesz: Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít 2013. február 26. 12:34 Az Ab megsemmisítette az egyházak elismerésének szabályait 2013. február 26. 12:26 Nincs bajban a repülőtér Nincs bajban a repülőtér Porga Gyula, Veszprém polgármester levélben válaszolt Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő repülőtérrel kapcsolatos kérdésére. 2013. február 26. 11:52 A gyűlöletkampány ellen emelt szót a Fidelitas A gyűlöletkampány ellen emelt szót a Fidelitas A Societas által kiadott, megyeszerte ingyenesen terjesztett lapban foglaltak ellen szólaltak fel kedden a Fidelitas Veszprém megyei tagjai. 2013. február 26. 11:28 Nincs szükség igazolványra az óvodai beiratkozáshoz 2013. február 25. 21:49 Mécsesgyújtással emlékeztek az áldozatokra a Lánchídnál 2013. február 25. 21:40
... 859 860 861 862 863 ...
sport
Száz pont fölé jutott, magabiztosan nyert a Veszprém KK Több mint egy hónap után játszott ismét hazai közönség előtt az Insedo Veszprém KK, amely 106–80-ra győzte le a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának hetedik fordulójában. A találkozón bemutatkozott a bakonyiak új játékosa, Nemanja Milosevic is, aki 17 ponttal járult hozzá a sikerhez. Futsal vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott A magyar futsalválogatott továbbjutott világbajnoki selejtezőcsoportjából, mivel a trió másik két csapata, Örményország és Svédország szombaton 4-4-es döntetlent játszott egymással. Kétszettes előnyről kapott ki a VESC Budapesten Álomszerűen kezdett, de végül fájó vereséget szenvedett a VESC női röplabdacsapata a TFSE otthonában a női röplabda Extraliga szombati fordulójában. Mészáros Péter együttese az első két játszmát magabiztosan nyerte meg, ám a fővárosiak fordítani tudtak, és 3:2-re diadalmaskodtak. A veszprémiek így újabb bajnoki ponttal gazdagodtak, első győzelmükre azonban még várniuk kell. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.