Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
8°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
8°C

közélet

Medgyessy szerint nem lesznek előrehozott választások / A volt miniszterelnök amatőrnek nevezte a Gyurcsány-csomagot Négy éve a miniszterelnökséget veszítette, a közelmúltban az utazó nagyköveti posztot bukta el. A volt miniszterelnök úgy látja egyelőre működik a kisebbségi kormányzás, ugyanakkor amit Gyurcsány a gazdasági egyensúly helyreállításáért tett, ellentétben a Bokros-csomaggal – nem professzionális program, mondta a Zoomnak a politikus. 2008. július 29. 13:17 Demján ajánlata a kormánynak Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke nyilvános ajánlatot tett a kormánynak. A takarékszövetkezetek szabad pénzeszközeiből egy félezer milliárd forintos állami alapot hoznának létre. Az ebből a forrásból származó hitelekből a kis- és középvállalkozásokat, valamint az önkormányzatokat segítenék. A kormány vizsgálja a javaslatot. 2008. július 29. 13:12 Alsóörs vonzásában Idegenforgalmi beruházásaink elsősorban a vonzó, vendégváró környezet, és a magas színvonalú szolgáltatások kialakítására irányultak. Idén több új sportolási és kikapcsolódási lehetőség várja az ide látogatókat - tudtuk meg Hebling Zsolt polgármestertől. 2008. július 29. 13:11 Nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlat a Balatonnál Példaértékű összefogás jellemezte az a nemzetközi gyakorlatot, melyet Balatonszentgyörgynél tartott a katasztrófavédelmi igazgatóság közel 60 szervezet közreműködésével – véli Heizler György, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. A szakemberek katasztrófahelyzetet szimuláltak, amely próbára tette a hatóságokat: a tűzoltóktól kezdve a rendőrökön és mentőkön át a polgárőrökig mindenkinek jutott feladat. 2008. július 29. 12:40 Parlagfű 2000 négyzetméteren Veszprém határában Veszprém legnagyobb összefüggő parlagfűmezőjére talált rá hétfőn este Vereskuti Béla önkormányzati képviselő, ráadásul saját választókörzetében. A városból kivezető Almádi út mentén egy épületgépészeti cég tulajdonában lévő 2000 négyzetméteres területen úgy nő a parlagfű, mintha csak vetették volna – mondta a képviselő. Vereskuti szeretné felhívni az önkormányzat figyelmét, hogy intézkedjen az ügyben és szólítsa fel a tulajdonost: azonnal irtsa ki az allergiás tüneteket kiváltó gyomnövényt. Ő maga pedig az ÁNTSZ-t étesíti. 2008. július 29. 11:59 Több száz millió iskola felújításra / Szeptemberben már megszépült épületekben kezdhetik a veszprémi diákok a tanévet 104 és félmillió forintot költ az önkormányzat idén nyáron az oktatási intézmények karbantartására és felújítására – mondta a Vehírnek Némedi Lajos, az Oktatási Bizottság elnöke. Az óvodák, iskolák igényei szerint osztották el az összeget. Vannak intézmények, ahol csak a szokásos festést, vízvezeték karbantartást végzik el, de több helyen széleskörű rekonstrukcióra is jut pénz. A dózsavárosi általános iskolát 440 millió forintból újítják fel, melyre 250 milliós pályázati forrásban bíznak. Ez a rekonstrukció azonban jövő szeptemberre fejeződhet be. 2008. július 28. 16:42 Vámos várja vendégeit / – második alkalommal találkoznak a Vámos nevű települések – Magyarország területén 11 település nevében található meg a Vámos szó, s a határainkon kívül is ugyanennyiében. A hétvégén a Veszprém megyei Nemesvámos ad otthont a nevet viselő falvaknak és városoknak. Az előkészületekről a Vehír Sári Lajost, Nemesvámos polgármesterét kérdezte. 2008. július 28. 14:46 Életmentés 15 perc alatt / Ősztől megszűnik minden "fehér folt" a megyében Az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvosigazgatója, dr. Czirner József mutatta be a Vehír olvasóinak az ország egyik legmodernebb mentőállomását Veszprémben. Szeptemberben Nagyvázsonyban, októberben Tüskeváron készül el egy-egy újabb állomás, így megyénk egész területén negyed órán belül a helyszínen vagyunk – tudtuk meg. 2008. július 28. 14:30 Sétakocsikázott a bálkirálynő A királynő, az első udvarhölgy Stumpf Kata 18 éves budapesti egyetemista, a második udvarhölgy, a dunaújvárosi 18 éves egyetemista, Farkas Cecília és a város polgármestere, dr. Bóka István vasárnap délelőtt, az Anna-bált követően ötös fogattal, hintón járták körbe Balatonfüredet. A szépségeket több százan kísérték a Tagore-sétányra a Kisfaludy színpadhoz. 2008. július 28. 14:22 Tovább csökkent az üzemanyag ára Csökkenti bruttó 6 forinttal a gázolaj és bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt. A Mol legutóbb július 21-én mérsékelte 5-5 forinttal a két üzemanyag árát. A szerdai csökkentéssel a gázolaj átlagos ára literenként mintegy 325 forint, a 95-ös benziné pedig körülbelül 308 forint lesz. A kutaknál 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok. A szakértők a csökkentést piaci folyamatokkal magyarázzák, így alapvetően azzal, hogy a benzin és a gázolaj nemzetközi ára esett. 2008. július 28. 13:48 Fejlődhet a szakképzési rendszer a Közép-Dunántúlon 557 millió forintot kap a Közép-Dunántúl a képzési alaprészből a szakképzési rendszer fejlődését segítő beruházásokra. Erről a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság döntött legutóbbi ülésén. Régiónk 3 felsőoktatási, 25 középfokú oktatási intézmény és 55 szakképzés megújítására nyert el támogatást – tájékoztatott Szabados Tamás, a testület elnöke. 2008. július 28. 13:43 Katamaránokkal mentenek a balatoni vizimentők Evezős katamaránok váltják fel a strandi mentőcsónakokat. A balatoni vizimentők ezekkel a kis hajókkal gyorsan és könnyebben érnek el a segítségre szorulókhoz. Összesen 30 ilyen katamaránt állítanak szolgálatba a Balatonon, ebből 7 jut Somogy megyének, a többi 23 Veszprém és Zala megyének. A hajók összesen 13,6 millió forintba kerültek – mondta a Vehírnek Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. 2008. július 28. 11:58 Füredi lányé lett az aranyalma / Csizmadia Alíz a 183. Anna-bál szépe A Duna Televízió élő közvetítése alatt SMS-ben szavazhattak a nézők az általuk legszebbnek tartott bálozóra. Természetesen az Anna Grand Hotel vendégei is leadták voksukat, melyeket kevesebb, mint fél óra alatt értékelt a zsűri. Nem sokkal 23 óra után véget ért az izgalom, kihirdették, ki lett a bál királynője és annak két udvarhölgye! 2008. július 26. 23:36 Anna-bál száznyolcvanharmadszor / Kié lesz az aranyalma? Bár 1825 óta tartanak Balatonfüreden Anna-bálokat, a bál szépét csak jóval később, 1862-ben választották meg először. A szép hagyomány pedig tovább él, mert azt a kort idézi, melyre mindannyian büszkék vagyunk - mondta a bál fővédnöke, Gráf József földművelésügyi miniszter. A szebbnél szebb hölgyek közül a zsűri már kiválasztotta azt a tízet, akik közül valaki az idei bál királynője lesz. A előző Anna-bál szépével, Tóth Katinka Annával dr. Bóka Istvánnak, Balatonfüred polgármesterének járt az első tánc. 2008. július 26. 20:48
... 1587 1588 1589 1590 1591 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.