Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
5°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
5°C

közélet

Ma Balaton átúszás Egy héttel ezelőtt a kiszámíthatatlan időjárás miatt elhalasztották a már tradíciónak számító Balaton átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. Az első úszók szombat reggel 8 órakkor vágtak neki az 5,2 kilométeres távnak. Délután fél 2-ig még lehet nevezni. A szervezők 7-8 ezer indulót várnak az idén. 2008. augusztus 2. 11:43 Teherautó és mikrobusz ütközött / Ketten meghaltak hajnalban útjainkon Ketten vesztették életüket ma hajnalban, 4 óra körül. A Veszprémet elkerülő külső útgyűrűn, a 8-as főúton két autó ütközött, egy mikrobusz és egy teherautó szaladt egymásnak. A sofőröknek esélyük sem volt. A 88-as kilométernél még dolgoznak a baleseti helyszínelők. Teljes útzár van, a rendőrök más útra terelik a forgalmat. Jelentős torlódásra kell számítani. 2008. augusztus 2. 11:16 Veszprém szülinaposa / 50. évfordulóját ünnepli a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Rézfúvós zenekar kíséretében ünnepelték ma délután 5 órakor a veszprémi állatkert 50. születésnapját, mely fél évszázaddal ezelőtt, szintén pénteki napon, percre pontosan ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. Az összegyűlteket Török László igazgató, majd Czaun János, Veszprém alpolgármestere köszöntötte, aki többek közt úttörő korára is visszaemlékezve büszkén mesélte, hogy milyen lelkesen segített az akkori alkalmazottaknak a bagolyketrec takarításában. Az 1960. óta a város által üzemeltetett vadaspark a kezdeti 2-3 ezres hétvégi látogatottságát az évek során megduplázta, a külföldről városunkba érkezők számára is kedvelt látványosságként van számon tartva. A vendégeket a rövid beszédek után pezsgő, üdítő és torta várta, akik pedig a kapukon belülre indultak, a nosztalgia jegyében 50 évvel ezelőtti áron, 5 forintért válthatták meg belépőjüket. 2008. augusztus 1. 19:57 Kapjanak valóságos lehetőséget a civilek a jogalkotásban / – az MDF a civilek zászlóvivője kíván lenni – Huszonnyolc, Veszprém megyében működő civil szerveződés képviselőivel találkozott pénteken a Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke, Kuti Csaba, illetve vendége, az emberi, jogi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, Pettkó András országgyűlési képviselő. A téma a civil szerveződések társadalmi szerepe, illetve annak megerősítése volt. 2008. augusztus 1. 17:19 Közös a cél, amiért együtt kell izzadnunk! / Születésnapot ünnepel a veszprémi állatkert Nehezen indult az idei év. A hideg, csapadékos tavasz miatt a látogatók száma a felére csökkent, de sikerült behozni a lemaradást. A mai adatok szerint 20 százalékkal több eddig a vendég, mint tavaly ilyenkor - mondta születésnapi köszöntőjében Török László igazgató a Gulyadombon, ahol már szemmel láthatóan készülnek a további fejlesztésekre. Finisében van a vadaspark legnagyobb projektjének pályázata. Ha ősszel aláírhatják a KDRFT-vel a 420 milliós támogatást, még az idén elkezdik felépíteni a csimpánzházat, mely a maga 600 négyzetméteres területével egyedülálló lesz Közép-Európában. 2008. augusztus 1. 17:14 Karácsonyról a nyár derekán / – nyári szünetre mennek Füred képviselői – Nyári szünete előtti utolsó soros ülését tartotta csütörtökön Balatonfüred képviselő-testülete. Napirenden szerepelt többek között a kibővült hegyközség beszámolója, a városi lap kiadása, illetve a „közelgő” karácsonyi díszkivilágítás. 2008. augusztus 1. 16:18 Droghálózat bukása / – kábítószerhiány Veszprémben – Az innen-onnan kiszivárgott kósza hírek körüli bizonytalanságnak tett a végére pontot ma a rendőrség: egy január óta folyó kábítószerügylet zárult le nagyon sok résztvevővel, akár életfogytig is tartó büntetések kilátásba helyezésével. 2008. augusztus 1. 14:27 Füredi volt a szerencsétlenül járt mentőhelikopter / – az üzemanyaggal lehetett a probléma? – Mentési feladat közben tegnap szerencsétlenül járt egy mentőhelikopter – adták közre tegnap a hírügynökségek. A mentőhelikopter Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült gyermekkel és édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal. Az EC-135-ös gép Kiskunlacháza és Apajpuszta között kényszerleszállásba kezdett, ám eközben pár száz méterre a Kunszentmiklós-Budapest vasútvonaltól lezuhant. 2008. augusztus 1. 13:55 Felvettek Veszprémbe, anyu! / Túlképzés és szakemberhiány, a sikerszakok idén sem változtak Július 24-e idén nagy nap volt a felvételizők számára. Az érettségi fáradalmait kipihenve a további tudást szomjazók remegő kézzel ülhettek Internet elé, hogy megtudják, bekerültek e a megjelölt egyetemre vagy főiskolára. Az eredmények közel 81000 jelentkezőnek hozták meg az örömkönnyeket, majdnem 16000 társuk számára viszont a pótfelvételi vagy a következő év adhat esélyt a bejutásra. A Pannon Egyetem ebben az évben kivételes sikert könyvelhet el, idén ősszel 2661 főt vár padjaiba, ami az előző évek csökkenő tendenciáin fordítva 6,4 százalékos emelkedést jelent. Statisztikáknak se szeri, se száma, de a számok mögött érdekes összeföggésekre bukkanhatunk. 2008. augusztus 1. 13:50 Bolgár magyar katonai együttműködés / A két vezérkari főnök Veszprémben egyeztetett A bolgárok csak januárban tértek át a professzionális haderőre, melyben nekünk már több éves tapasztalatunk van. Ezeket most megosztjuk kollégáinkkal, hogy segítsük munkájukat - mondta Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Zlatan Kirilov Sztojkov az ő hívására érkezett hazánkba. Többek közt Székesfehérváron és Veszprémben tett látogatást a bolgár delegáció. Tanulmányozták az Összhaderőnemi Parancsnokság struktúráját, működését, valamint a modern légvédelmi eszközeinket is. 2008. augusztus 1. 13:44 Az anyatej pótolhatatlan / Veszprémben is megünnepelték a Szoptatás világnapját Több mint 300 kismamát hívtak meg Veszprémben a Völgyikút étterembe egy közös ünneplésre, ennyien vannak, kik 6 hónapig kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket. Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának, hazánkban először egy évvel később, 1993-ban ünnepeltük meg. Ezen a napon a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az anyatej pótolhatatlan, hiszen a különböző tápszerek nem tartalmaznak immunglobint, így nem védik a babát a betegségekkel szemben. Azok a gyermekek, akiket legalább 6 hónapig szoptat az édesanyjuk, fejlettebbek, egészségesebbek - arról nem is szólva, hogy a születés után, a szoptatás teremti meg anya és gyermeke között a közvetlen, bensőséges kapcsolatot. 2008. augusztus 1. 13:09 Csoda készül Fűzfőn? / – miniszteri látogatás a Nitrokémia telepén – A biofinomító terveivel is megismerkedett a környezetvédelmi miniszter a Nitrokémia Zrt.-nél csütörtökön tett látogatása során. Dr. Szabó Imre a térség két országgyűlési képviselője, Nagy Jenő és Pál Béla meghívására érkezett az egykori ipari fellegvárba, Balatonfűzfőre. A tárca első embere először tájékoztatót hallgatott meg a zrt. vezetésétől és szakembereitől a nemrég befejeződött kárelhárítási munkálatokról, majd az újabb fejlesztési elképzeléseket ismerte meg (a fórumon a sajtó munkatársai nem vehettek részt). 2008. július 31. 23:44 Potom pénzért külföldi tulajdonba kerülhet a magyar termőföld? / A Magosz elutasítja a tervezett támogatási rendszert Új, úgynevezett SPS (összevont terület alapú) támogatási rendszer bevezetésére készül a kormányzat. A Magosz szerint az egyébként csak néhány évre szóló szabályozás ellehetetleníti a magyar gazdákat, mert nem földtulajdon területe alapján ítélné meg a mezőgazdasági tevékenységhez járó támogatást. Az új rendszer szerint a támogatás egyik alapja a történelmi komponens. Ez annyit jelent, hogy a kiválasztott évben adott területen gazdálkodók járnak jól. Vagyis aki 2006-ban bérbe adta földjét az súlyos összegektől esik el, földje pedig jelentősen veszít értékéből. Így ha meg kell nyitnunk a földpiacunkat, jóval értékén alul, külföldiek vásárolhatják fel a magyar földet. Az agrártárca állításával szemben nem uniós kötelezettségünk az átállás - mondta veszprémi sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke. 2008. július 31. 16:27 Megérdemelt elismerések a virágot szeretőknek / – összefogással a szebb Veszprémért – Szerdán végre nem a pártpolitikáé volt a főszerep a városházán, hanem az esztétikai szépé. Ekkor osztották ki ugyanis a 2008. évi virágosítási verseny díjait. 2008. július 30. 23:10
... 1585 1586 1587 1588 1589 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.