Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Rézfúvós kamaraegyüttesek versenye A Csermák Antal Zeneiskola tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Nyugat-dunántúli Zeneiskolai Rézfúvós Kamaraegyüttesek versenyét. 2010. március 2. 5:00 Idén is lesz fesztivál Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány a Térségi Tavaszi Fesztivált. 2010. március 1. 17:31 Versenyszakmák bemutatkozása A hiányszakmák népszerűsítése mellett az új ösztöndíj lehetőségeiről is tájékozódhatnak a szülők és diákok a pénteki konferencián. 2010. március 1. 15:19 Határozott lépés Fokozottabban ellenőrzik a zebrák környékét a rendőrök márciusban, javítva így a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésének biztonságát. 2010. március 1. 11:02 Ítéletidő Európában Nyugat-Európában legalább 51 ember halálát okozta a hétvégi szélvihar: áradások, járat kimaradások és áram nélküli háztartások. 2010. március 1. 9:11 Finanszírozási kényszerek Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint, kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel. 2010. március 1. 8:39 "Uniós büntetésre számíthat az ország" A Lehet Más a Politika többek között a tömegközlekedés átalakításában és a forgalomcsillapításban látja a megoldást. 2010. március 1. 7:47 Keddtől jelentős lehűlés A tavaszias idő keddtől fokozatosan megszűnik, a hét második felében átmenetileg visszatér a tél: élénk szél és csapadék várható. 2010. március 1. 6:15 Kötelező a regisztrációs jegy Regisztrációs jegyet kell váltaniuk hétfőtől a vasúton és a helyközi autóbuszjáratokon díjmentesen utazóknak. 2010. március 1. 5:18 Bayer Zsolt levele Vona Gábornak "Gábor, eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom?” 2010. február 28. 12:58 Szili publikussá tenné a vizsgálati anyagot Szili arra kéri az MSZP-t, kezdeményezze az NBH őszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságára hozatalát - értesült az MTI. 2010. február 28. 12:03 Az MSZP újra bevezetné a vizitdíjat? Pesti Imre szerint ez a lépés nemcsak érzéketlenséget, de a népakarat figyelmen kívül hagyását is jelentené. 2010. február 28. 11:45 Gondolatok a tömegek mozgatásáról Dr. Bősze Ferenc a szókimondásáról ismert jogász néhány gondolatát idézzük egy több részes interjúból. 2010. február 28. 8:56 A Jobbiknak van a legtöbb jelöltje Az országgyűlési egyéni választókerületben indulni szándékozó jelöltek március 19-ig gyűjthetik az ajánlószelvényeket. 2010. február 28. 7:39
... 1404 1405 1406 1407 1408 ...
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.
kézilabda
Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán. Chema Rodríguez: csalódott vagyok, de elfogadtam a döntést A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról távozott Chema Rodríguez csalódottan vette tudomásul, hogy már nem ő irányítja az együttest, ugyanakkor elfogadta a magyar szövetség döntését. Nem indul az Európa-kupában a Balatonfüredi KSE Bár a Balatonfüredi KSE az ötödik helyen zárta a férfi kézilabda NB I 2025/26-os idényét, amellyel kivívta az indulás jogát az EHF Európa-kupa következő kiírásában, a klub vezetése a nemzetközi szereplésről való lemondás mellett döntött. Három győri kézilabdázó az idény álomcsapatában A Bajnokok Ligája-ezüstérmes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának három játékosa került be az idény álomcsapatába az európai szövetség (EHF) szavazásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.