Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Esélyt és egyenlőséget Soltész Miklós szerint a téli hideg végével az elmúlt nyolc év is véget ér, a tavasz egy új korszakot hoz majd. 2010. március 4. 5:00 Norvég segítség magyar katonáknak A Norvég Királyi Akadémia képzési igazgatója látogatott Veszprémbe, hogy a norvég alapból támogatott projekt után érdeklődjön. 2010. március 3. 13:14 Beindult a kampánygépezet Bár a Fidesz politikusai már aktívan járják az országot, Orbán Viktor, a párt elnöke egyelőre nem vesz részt a kampányban. 2010. március 3. 8:03 Ötletládák várják a lakók elképzeléseit Új zöldfelületek és közel tíz lakótelepi lakóépület felújítása valósulhat meg egy kiemelkedő projekt keretében. 2010. március 3. 6:12 A halva született politikus Teljesen mindegy, hogy támogatói sokan vannak vagy kevesen, ő egymagában, sőt önmagával is tud beszélni. 2010. március 3. 6:05 Greetings from Israel Városunkba látogatott Aliza Bin-Noun, Izrael budapesti nagykövete, hogy az együttműködések erősítéséről tárgyaljon. 2010. március 2. 14:26 Nem lesz színházháború A veszprémi nyugdíjasok kérdéseire válaszolt Oberfrank Pál, aki a korábbi együttműködést is meghosszabbította. 2010. március 2. 14:25 Március 15-én indul a kampány A szocialisták a Pilvax közben, a Fidesz pedig az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja majd a nagygyűlését. 2010. március 2. 12:23 Az amerikaiak a net bűvöletében Többen tájékozódnak hírekről az internetről, mint a nyomtatott újságokból - derül ki egy most nyilvánosságra hozott amerikai felmérésből. 2010. március 2. 9:22 Valóságos mesevilág Pósa Ede festményeiből nyílt kiállítás hétfőn a HEMO-ban, melyet Porga Gyula alpolgármester nyitott meg. 2010. március 2. 9:18 A Dózsa klubkönyvtár fél évszázada A klubkönyvtár félévszázada tölt be kiemelkedő közösségi szerepet az egyedi városrésznek is vélt Dózsavárosban. 2010. március 2. 8:59 "Előbb a medve, aztán a szűcs!" Az MSZP válthatja be a rendszerváltás álmait - véli Mesterházy. Orbán Viktor szerint a jövő felé kell fordulnia az országnak. 2010. március 2. 8:11 Kábítószert fogyasztó fiatalok buktak le Szombat hajnalban két fiatalt is elállítottak a rendőrök Veszprémben kábítószer-fogyasztás miatt. 2010. március 2. 7:35 Aktualitások és tények a mentelmi jogról Sokan azt hiszik, hogy a mentelmi jog a büntethetetlenséggel vagy valamiféle kiváltsággal azonos fogalom. 2010. március 2. 7:02
... 1403 1404 1405 1406 1407 ...
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.
kézilabda
Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán. Chema Rodríguez: csalódott vagyok, de elfogadtam a döntést A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról távozott Chema Rodríguez csalódottan vette tudomásul, hogy már nem ő irányítja az együttest, ugyanakkor elfogadta a magyar szövetség döntését. Nem indul az Európa-kupában a Balatonfüredi KSE Bár a Balatonfüredi KSE az ötödik helyen zárta a férfi kézilabda NB I 2025/26-os idényét, amellyel kivívta az indulás jogát az EHF Európa-kupa következő kiírásában, a klub vezetése a nemzetközi szereplésről való lemondás mellett döntött. Három győri kézilabdázó az idény álomcsapatában A Bajnokok Ligája-ezüstérmes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának három játékosa került be az idény álomcsapatába az európai szövetség (EHF) szavazásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.