Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy nap a szivárvány alatt

2010. május 15. 0:37
Infopont a Kossuth utcán, kerekesszékes streetball bemutató a sétálón, és zenés-táncos előadások a színpadon a harmadik megyei Esély Napon.

Bár az eső némileg elmosta a rendezvényt, a kedv és a lelkesedés nem maradt el.

Egész délután színes programokkal készültek a szervezők a harmadik Veszprém Megyei Esély Napra, az ép és fogyatékkal élők kapcsolatát támogató rendezvényre, de végül az időjárás győzött, és több mint egyórás késéssel kezdődött az esemény, a Kozmutza Flóra iskola diákjainak palotás táncával.


Polgárdy Imre

- Sok szó esik az esélyegyelőségről, de a tettek nem mindig követik a szavakat, mintha divatos irányzat lenne csupán erről beszélni – véleményezte Polgárdy Imre megyei alelnök, egyben a rendezvény fővédnöke, a program jelentőségét. – Az elmúlt időszakban pozitív példával is találkoztam, de nem ez a jellemző - mondta. Kifejtette, még nagyobb odafigyelést igényel az ép és fogyatékkal élők kapcsolata, ennek a megvalósulása pedig összetett feladat.

Varga Endre, az Esélyek Háza igazgatója elárulta, Budapestről érkeztek a jeltolmácsok, akik a dalos és prózai produkciókat is megtanulták.


Varga Endre

- Meg kell állítani az embereket és rávilágítani arra, hogy a fogyatékkal élők, ugyan olyanok mint az épek. Ezek a rendezvények a közvetlenebb és nyíltabb kapcsolatteremtésben segítik őket, beengednek a saját világukba mi pedig ráeszmélünk arra, hogy emberek vagyunk – fogalmazott Varga Endre.

A színpadon a fogyatékossággal élők kulturális műsorait tekinthette meg az érdeklődő közönség, továbbá a sétálóutcán a fogyatékossággal élők civil szervezetei, intézményei bemutatkozó standjai sorakoztak fel.

Szausev Xénia
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.