Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Meghalt a lengyel államfő Lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton Oroszországban, túlélők nincsenek - közölte az orosz hatóság. 2010. április 10. 12:01 Fát ültetett a Vehir is Hárssal és berkenyével népesült be a kerékpárút a Csalán Egyesület faültetési-és örökbefogadási akciója során szombaton. 2010. április 10. 11:20 Oktatással a diabetes ellen Új program indul a kettes típusú cukorbetegségben szenvedőknek, interaktív oktatással tehetik könnyebbé életüket. 2010. április 10. 5:13 Meg kell küzdeni a látogatókért Török László, az állatkert igazgatója úgy véli, a munka végeztével a turisták nem csak rövid látogatásra érkeznek a városba. 2010. április 10. 5:00 Versfesztiválon Oberfrank Pálék A Petőfi Színház is képviselteti magát a Költészet Napja alkalmából hagyományosan megrendezett, nagysikerű, fővárosi Versfesztiválon. 2010. április 10. 0:01 Elhunyt Varga Zoltán Pénteken elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros egykori olimpiai bajnok válogatott labdarúgója és vezetőedzője. 2010. április 9. 20:10 Szülinap a Szilvádi utcában A Szabó család hármas ikreinek közelgő egyéves születésnapja alkalmából Porga Gyula és Mihalovics Péter köszöntötte fel a családot. 2010. április 9. 14:07 Éjféltől kampánycsend lép életbe Kampánycsend lép életbe ma éjfélkor az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési választás miatt. 2010. április 9. 10:41 „Ocsmány” lebukás A szocialisták részletes adatbázist építettek fel az elmúlt évek során politikai ellenfeleikről és aktivisták családtagjairól is. 2010. április 9. 10:35 Vesztegetés / Börtönbüntetés értékhatárra tekintet nélkül A közélet tisztasága elleni bűncselekmények körében a leggyakoribb és legsúlyosabb bűncselekmények egyike a vesztegetés. 2010. április 9. 9:11 A kegyelet öt gyertyája Cigányvajdák gyújtottak gyertyát, és rótták le kegyeletüket csütörtökön délután az Arénánál, a Marian Cozma szobornál. 2010. április 9. 5:58 Örömteli zsivaj a Báthoryban Átadták rendeltetésének az egymillió forintos költséggel újjáépült játszóteret a Báthory iskolában, csütörtök délután. 2010. április 9. 3:20 Csoda nem, de jobb sors lesz! Elszámoltatásra, takarékos, kisebb államra van szükség, a vállalkozásokat újra kell éleszteni –mondta Navracsics Tibor Szentkirályszabadján. 2010. április 9. 3:06 A fajmegmentő program részei Egyenesen Hollandiából érkezett Ghafula és Tjobbe a két csimpánz, így újabb tagokkal bővült a Veszprémi Állatkert csimpánzcsapata. 2010. április 9. 1:49
... 1384 1385 1386 1387 1388 ...
sport
Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje Kialakult a labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje. A portugál–horvát rangadó lehet a kieséses szakasz csúcspontja. Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
kézilabda
Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán. Chema Rodríguez: csalódott vagyok, de elfogadtam a döntést A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról távozott Chema Rodríguez csalódottan vette tudomásul, hogy már nem ő irányítja az együttest, ugyanakkor elfogadta a magyar szövetség döntését.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.