Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Igazgatókat neveztek ki a megyegyűlésen

2010. június 17. 14:33 // Forrás: Megyeháza
Több vezetői megbízásról döntöttek a képviselők, a megyeházán, június 17-én, ahol megyei tiszteletbeli cím odaítéléséről is határoztak.

Döntés született Veszprém megye tiszteletbeli polgára cím adományozásáról, amit dr. Mádl Ferenc, korábbi köztársasági elnöknek ítéltek oda. Posztumusz kapta meg az elismerést dr. Horváth Balázs, volt belügyminiszter és Ács János, Tapolca polgármestere.

Németh Péternek szavaztak bizalmat a képviselők a megyei egységes pedagógiai szakszolgálat igazgatói posztjára, Csutiné Papp Orsolyának pedig a pápai Balla Róbert téri általános iskola igazgatói feladatainak ellátására. Németh Zsolt vezeti a Türr István gimnáziumot a városban.

Továbbra is Dörnyeiné Barabás Éva lesz a Kozmutza Flóra iskola igazgatója Veszprémben. A pápai Bartók Béla zeneiskolát Hetyei József igazgató helyettes vezeti, a balatonfüredi Széchényi Ferenc szakképző iskolát ugyancsak helyettesi székben Szigeti Csaba igazgatja.

A megyegyűlés döntött a Peremarton-gyártelepi idősek otthona átmeneti férőhelyeinek bővítéséről, amit megdupláztak. Így a jövőben 16 személy elhelyezését teszik lehetővé. Áldásukat adták a képviselők arra, hogy ezentúl a megyei kórház végezze a laboratóriumi szakellátási feladatokat, a közreműködési szerződésekkel felkért szakemberek helyett.

Zöld utat adott a megyegyűlés a pápai Gróf Esterházy Kórház Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban című pályázatának. Beszámoló hangzott el a zirci egészségügyi szakellátó intézmény tavalyi munkájáról, illetve az ottani kórház-rendelőintézet költségvetésének módosításáról, továbbá a térségi integrált szakképző központok eddigi tevékenységéről.
 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.