Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Liciten az elnöki motor

2010. június 17. 5:00
Tovább zakatol a Harley-Davidson fesztivál ahová nem kisebb személyiség látogatott el, mint Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke.

Az eseményre dr. Schmitt Pál maga is motorral érkezett - ezzel megnyerve egy kisebb fogadást. A nagy sátorban fogadóbizottság várta: Dobai Attila a Harley-Davidson fesztivál ötletgazdája és főszervezője, Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, Czeglédy Ákos, Palóznak polgármestere valamint Megyeri István, az Erste Leasing vezérigazgatója. A jelenlévő Somogy, Veszprém és Zala megyei rendőrfőkapitányok garantálták a biztonságot. A közjogi méltóság azért jött el a szabadság és a sebesség megszállottjainak fesztiváljára, hogy kalapács alá adja gyűjteményének egyik legféltettebb darabját.


Bóka István

Az első köszöntőt Bóka István mondta, aki felidézte az évet, mikor Dobai Attila először kereste meg a motoros-fesztivál ötletével.

– Nem voltam benne biztos, hogy jó lesz-e ez nekünk. De már az első alkalom bizonyította, hogy jól döntöttünk. Mára nyolc naposra bővült a program és az egész Balaton-felvidék turizmusa kamatozik belőle. Hiszen az ide érkező emberek az éves nyaralókon túli pluszt jelentenek, akik lefoglalják a környékbeli szállásokat, látogatják a környékbeli éttermeket - a motorosok jól esznek és isznak – és jó hírét viszik a megyénknek.


Dr. Schmitt Pál

Schmitt Pál következett, ő fiatalkorának egyik élményét mesélte el.

- Az első robogómat 1960-ban vettem. Miközben jártam vele az utakat, azt tapasztaltam, hogy hiába intek minden motorosnak, akik nagyobb géppel járnak, nem intenek vissza. Később - mikor megengedhettem magamnak, hogy egy nagyobb motorral járjak - már mindenki köszönt nekem, ám én is köszöntem mindenkinek. Ugyanis azt gondolom, mindenki a társam, aki motorral járja az utakat, legyen az kis robogó vagy nagy chopper – vélekedik az Országgyűlés elnöke, aki saját bevallása szerint óvatos motoros, hisz havonta csak 2-3 alkalommal vezethet. Ezt követően elárulta, miért is árverezi el motorgyűjteményének féltett darabját.


Liciten az 1942-es katonai kiadású Harley-Davidson

– Az árvízkárosultak megsegítésére indított kezdeményezésemre - mely során magyar élsportolók árverezik el egy-egy relikviájukat – már több mint 50 millió forint gyűlt össze. Mint sportember, mindig is úgy véltem, nekünk példát kell mutatni a fiataloknak. Ezért is döntöttem úgy, hogy valami olyat ajánlok fel, ami nagyon közel áll a szívemhez: egy autentikus, 1942-es katonai kiadású Harley-Davidsont, annak minden kiegészítőjével. A gépet három éve újítattam fel teljesen és néhány alkalommal vezettem is, ám el kell mondanom, nem volt könnyű. Szeretném felhívni az emberek figyelmét – folytatta Schmitt Pál – a jó idő beköszöntével az árvíz sújtotta területeken élő emberek élete nem javult. Náluk most kezdődik meg igazán a munka, újra fel kell építeni az életet.


Dobai Attila

Dobai Attila köszönte meg az elnök gondolatait és a nagylelkű felajánlást, majd a fesztiválra visszatérve elmondta, az első alkalmat tényleg a bizonytalanság előzte meg. Nem tudták, az itt élők, hogyan fogadják őket, ám hamar választ kaptak, mikor az alsóörsiek önként segítettek nekik tábort építeni.

A résztvevők ezután közösen aláírtak egy chartát, mely a biztonságos közlekedést hivatott erősíteni. Schmitt Pál elnök ugyanis több alkalommal hangoztatta, a motorozás számára összeférhetetlen a közveszélyes, magamutogató száguldozással. Dobai Attila oklevelet nyújtott át az országgyűlés elnökének, majd sor került az aranykártyás motor relikvia árverezésére. Az első licitáló Megyeri István volt, aki az eredeti duplájára, azaz 6 millió forintra emelte a licitet, mint elmondta, a kereskedelmi bank így kíván csatlakozni az árvízkárosultak megsegítéséhez. A további liciteket az office@hog.hu e-mail címre várják.


Megyeri István

Galéria
Liciten az elnöki motor
Tiger Szabolcs
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.