Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Ünnepelt a Séf! A Séf iskola fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte, tanár és diák együtt, hétfőn este a Helyőrségi Klubban. 2010. június 1. 2:10 Trianon: Európa balkanizálása Fenyvesi Ottó - Még gondolni sem volt szabad rá, pláne kimondani a szót. Az agymosás, jelentem, kiválóan sikerült. 2010. június 1. 0:40 Olcsóbb lesz az áram Csökkenti az áram árát július 1-jétől az E.ON energiaszolgáltató mind a lakossági-, mind az üzleti fogyasztók számára. 2010. június 1. 0:39 Megállapodtak A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ együttműködési megállapodást írt alá. 2010. június 1. 0:37 Június 4-e a nemzeti össztartozás napja A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s, és egy LMP-s képviselő is. 2010. május 31. 14:17 Másodszor is Helyi Érték Díj! Rangos díjat nyert Sopronban a Veszprém Televízió tematikus magazinműsora. Szegedi László igazgató osztotta meg gondolatait velünk. 2010. május 31. 14:11 Nemdohányzók világnapja A cigaretta napjaink talán legveszélyesebb és legtöbb áldozatot követelő legális élvezeti szere, ami szinte minden szervünket károsítja. 2010. május 31. 12:13 Orbán Viktor kormányzója Navracsics Tibor politológusból lett politikus, régóta foglalkoztatta a kormányzati struktúra. Orbán Viktor jelentős hatalmat adott neki. 2010. május 31. 10:18 Tornádó Veszprém közelében Tornádó alakult ki Pétfürdő és Öskü között vasárnap délután. A jelenséget több irányból is megörökítették. 2010. május 31. 10:18 Piros riasztás a közeledő vihar miatt Nagy esőzés, heves zivatarok, melyeket jégeső és viharos erejű szél kísér - figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. 2010. május 31. 5:45 Pedagógusok a kistelepülésekért Negyedik alkalommal díjazták a kistérségekben dolgozó tanárokat, a Pedagógusok a kistelepülésekért díjjal. 2010. május 31. 3:11 Gyereknap a színházban Színes virágokat dobáltak a kisebbek egymásnak, óriási kirakókon ücsörögve falták a vattacukrot - gyereknap a színházban. Galéria. 2010. május 31. 2:21 Válogatott hülyeségeket ígértek és nyertek Jegesmedvét a reykjaviki állatkertbe, izlandi Disneylandet, a drogok kitiltását a parlamentből és pálmafákat a fjordokra. 2010. május 31. 1:53 Hőseinkre emlékeztünk A Magyar Hősök Napjának ünnepén városi megemlékezést tartottak a világháborús emlékműveknél, vasárnap délelőtt. 2010. május 30. 14:14
... 1360 1361 1362 1363 1364 ...
sport
Edzőmérkőzések futószalagon – a Haladás ellen kezd a VSC Veszprém A labdarúgó NB III 2026/2027-es idényére való felkészülést öt edzőmérkőzéssel kezdi a VSC Veszprém. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Németh Zsanett halálával kapcsolatos félreértéseket kívánja tisztázni a Magyar Birkózók Szövetsége A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hétfőn közleményben kívánta tisztázni a 32 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett halálát övező félreértéseket, egyben továbbította a gyászoló család magyar sajtó irányába intézett nyomatékos kérését. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón.
kézilabda
Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.