Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kritika: az MSZP másképp csinálná

2010. augusztus 4. 5:52
Veszprém jobbat érdemel egy Porga-Debreczenyi párosnál – mondták a szocialista képviselők az útmunkálatokat bíráló sajtótájékoztatójukon.

A bírálat helyszíne látványos:  Hartmann Ferenc az MSZP polgármester-jelöltje, Brantmüller László képviselőjelölt és Mazák György képviselő sajtótájékoztatót tartott, a csatornázási munkálatok egyik helyszínén, a felásott Ady utcában.  A képviselők szerint Veszprémben nem lehet közlekedni a munkálatok miatt, de az új útburkolatok helyreállításának elhúzódása miatt is járhatatlanok az utak.


Brantmüller László, Mazák György és Hartmann Ferenc

A képviselők állítják, a polgároknak elegük van, egyre indulatosabban fogalmazzák meg a véleményüket. Pótcselekvésnek minősítették a városvezetés és a kivitelezők közötti megbeszélést, amely során a kialakult helyzet mihamarabbi megoldásáról egyezkedtek.

- A nehézségek kialakulása feltételezhető volt, bekódolódott a rendszerbe. Ha valakinek van erkölcsi joga ezt kimondani, akkor nekem biztosan van, hiszen korábbi társulás elnökeként hasztalan kértem a Debreczenyi-Porga páros által alkotta városvezetést, hogy alaposabban készítsék elő a munkálatokat, az ígéretek ellenére hibásan döntött az önkormányzat fideszes többsége – jelentette ki Mazák György, majd vészjósló aggályait vázolta röviden, a soron következő projektek kapcsán. A belvárosi rehabilitáció kivitelezésekor ennél nagyobb káoszra is számítani lehet, vélte.


Mazák György

Brantmüller László fiatal önkormányzati képviselőjelölt szerint, a korszerűsítés idejére kihelyezett KRESZ táblák sok helyen valótlan információt közölnek. Szerinte a legutóbbi fesztiválok során azért nem volt turista-dömping Veszprémben, mert ijesztő a közlekedési káosz s a város forgalomkorlátozásai még mindig nem jelentek meg a forgalmi információs rendszerekben. „A század elején pedig egy turizmusra is építő város esetében ez alapkövetelmény lenne.”


Brantmüller László

A szocialisták bíznak abban, hogy az októberi önkormányzati választásokon, a polgárok nem pártokról, hanem Veszprém jövőjéről döntenek.

Szausev Xénia
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.