Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fulladoznak a moszkvaiak

2010. augusztus 4. 0:44 // Forrás: Hírszerző/index
A moszkvaiak sűrű füstködre és erős füstszagra ébredtek szerdán, bár a szmog már a késő esti órákban beburkolta a várost.

A szakértők szerint számos káros anyag mennyisége a levegőben olyan kritikus szintet ért el, hogy a fiatal és egészséges embereknek is megelőző intézkedéseket javasolnak. Az oroszországi erdő- és tőzegtüzeknek szerdáig országszerte már 48 halálos áldozatuk volt.

A tüzek miatt tisztségviselők, hivatalnokok ellen több helyen gondatlanság vádjával eljárást indított az ügyészség, és néhány esetben vádat emeltek olyanok ellen, akik maguk gyújtották fel házukat, hogy újat építsen számukra az állam.


Moszkvától mintegy 130 kilométerre - egy kiégett falu

A nukleáris központ is veszélyben volt

Sikerült megvédeni a lángoktól a Moszkvától mintegy 400 kilométerre, Mordvinföld határán lévő Szarov várost, ahol más kutatóintézetek mellett a Szövetségi Nukleáris Központ is működik, és amelynek megóvására hatalmas erőket mozgósítottak. A Komszomolszkaja Pravda című orosz bulvárlap beszámolója szerint azonban kedden az erdőből viharos sebességgel terjedő tűz átterjedt a nukleáris központ kísérleti telepére is, de idejében el tudták oltani, és a lángok nem okoztak károkat.

Az orosz fővárosban, ahol a szmog mellett a dugókban araszoló több millió autó is szennyezi a levegőt, és emellett a meteorológiai feljegyzések 130 éve alatt legnagyobb hőség uralkodik, mindezt megszenvedik az emberek, az állatok és a növények. Az időseknek azt javasolják, hogy egyáltalán ne menjenek az utcára, de a fiatalokat is figyelmeztették, hogy tekintsenek el a kocogástól és egyéb sporttól, és ha utcára kell menniük, nedves textilmaszkokon át lélegezzenek.

Elájultak a díszmadarak

Az állatok közül elsősorban a madarak szenvedik meg a hőséget és az oxigén hiányát. A varjak, szarkák és más vadon élő madarak közül sok elhagyta a várost, mert a kiégett fűben nem talál táplálékot. Az állatorvosok szerint sok díszmadarat ájult állapotban vittek be gazdáik az állatklinikákra és sok példány el is pusztult oxigénhiány, illetve füstmérgezés következtében.

A fű szinte mindenütt kiégett, és bár a köztereken a virágágyásokat locsolják és letakarják, ez nem sokat segít. A levelek elsárgulnak és lehullanak, de szakértők szerint a fák újra kizöldülnek majd, amint jön egy nagyobb eső.

Környezetvédők arra is felhívták a figyelmet: az orosz fővárosban uralkodó hőség és a nagyfokú levegőszennyezettség egyik oka, hogy kiirtották a város tüdejeként működő erdők jelentős részét és helyükre házakat építettek. Moszkva még a nyolcvanas évek elején is a világ egyik legzöldebb városa volt, területének mintegy 30 százalékát borította növényzet.
 

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.