Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A veszprémi LMP első sikere Gerstmár Ferenc képviselő javaslatot terjesztett elő az önkormányzati rendelet megalkotására, melyet elfogadtak. 2010. november 13. 1:00 Frakcióvezetők találkozója Veszprém nagy érdekérvényesítéssel rendelkező hely – mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. 2010. november 12. 22:51 Nyereményeső a Plazában Harmadik sorsolásához érkezett a Balaton Plaza Látogass és nyerj promóciója. Éjszakai kedvezményes vásárlással várják a látogatókat. 2010. november 12. 12:45 Frakcióvezetők értekezlete Veszprémben Frakcióvezetők értekezletére kerül sor ma délután Veszprémben, a Hotel Villa Medici épületében. 2010. november 12. 11:59 Kiváló iskolák és diákjaik A Simonyi Zsigmond iskolában díjazták azokat a diákokat, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el. 2010. november 12. 4:01 40 év után mehetnek nyugdíjba Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik - jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő. 2010. november 12. 0:04 Mobillal fizethetünk a boltokban A MobilFizetés november 11-től országszerte 400 SPAR, Kaiser's és Interspar üzlet kasszájánál használható. 2010. november 12. 0:03 Tanúkat keresnek Balatonalmádiban a megállóból induló busz elsodort egy idős nőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. 2010. november 12. 0:02 Az igényesség hagyománya 24 tagozaton 169 tudományos kutatást mutattak be 13 tudományterületen a Pannon Egyetem Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján (ITDK). 2010. november 11. 11:22 Közgyűlés on-line Kedves Olvasóink! Ezennel megkezdjük a veszprémi önkormányzat közgyűlésének on-line, élő közvetítését. 2010. november 11. 8:02 Ha újrakezdhetné, akkor is tanár lenne Némedi Lajos a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban adta át az aranydiplomát a lábadozó kitüntetettnek. 2010. november 11. 4:01 Négyezerért ült a kocsiban Tiltott kéjelgés miatt vettek őrizetbe tegnap délután egy 27 éves budapesti nőt a veszprémi rendőrkapitányság munkatársai. 2010. november 11. 0:04 Vadászgéppel a balatoni turisták ellen A Balaton légterében gyakorlatozó Gripen vadászgépek űzhetik el a turistákat - fejezték ki aggodalmukat a térségben többen. 2010. november 11. 0:03 Tizennégyen még kórházban Még tizennégy ember fekszik kórházban égési sérülésekkel az ajkai kórházban a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban. 2010. november 11. 0:02
... 1278 1279 1280 1281 1282 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.