Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

40 milliárd forint veszteség

2010. december 23. 0:12 // Forrás: MTI
A MÁV-csoporton belül 180-190 milliárd forintot tesz ki a működést szolgáló, 100-110 milliárd forintot az eszközökhöz kötődő hitel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A MÁV-csoport a 2010-es évet mintegy 40 milliárd forint veszteséggel zárja - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden évértékelő rendezvényen, Budapesten. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a MÁV Zrt. az előzetes adatok alapján 43,1 milliárd forint veszteséggel működött a pályavasúti és központi szolgáltatásokból, a vasúti személyszállítást lebonyolító MÁV-START Zrt. 211 millió forint, a vontatást végző MÁV-Trakció Zrt. 1,64 milliárd forint, a járműkarbantartással foglalkozó MÁV Gépészet Zrt. 107 millió forint mérleg szerinti nyereséget könyvelhet el.

Szarvas Ferenc utalt arra, hogy a MÁV Zrt. az idén 23 milliárd forint költségtérítésben részesült, ez az összeg már befolyt. A pályavasút működtetéséhez szükséges beruházásokra 10 milliárd forint kötvényt bocsátanak ki állami készfizető kezesség mellett. Reményeik szerint a kötvénykibocsátásból még az ünnepek előtt meglesz a forrás - tette hozzá.

A MÁV Zrt. adatai szerint a személyszállításra a MÁV-START 149,1 milliárd forint közszolgáltatási költségtérítésben részesült.

A MÁV adósságát firtató kérdésre válaszolva Szarvas Ferenc elmondta, hogy az adósságállományon belül 180-190 milliárd forintot tesz ki a működést szolgáló hitel, amely az alulfinanszírozottság miatt szükséges. Ezen túl 100-110 milliárd forint eszközökhöz kötődő hitel van.

Szarvas Ferenc szerint elsőként a működés miatt felvett hitel rendezésére lenne szükség, ez azonban vállalati önerőből elképzelhetetlen, csak az állam konszolidációjával képzelhető el 5-8 év alatt.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.