Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Kitörés készül Stagnál a napi fogyasztási cikkek forgalma Magyarországon a GfK Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint. 2010. november 11. 0:01 Hálásak vagyunk munkájukért A több évtizede a pályán lévő, illetve a most pályakezdő pedagógusokat köszöntötték kedden délután a városháza Kossuth-termében. 2010. november 10. 4:01 Akik nem indultak el időben A 200 km/h sebességet is túl kellett lépnie annak, aki meg akarta nyerni a gyorshajtási versenyt Magyarországon. Győztest hirdetünk! 2010. november 10. 0:04 Csak Pásztor felelős a gázolásért Mostanra az ítélet írásbeli indoklása is elkészült. Kahler Frigyes, a megyei bíróság szóvivője ismertette a határozat legfontosabb pontjait. 2010. november 10. 0:03 Kevés a magyar tej Egy felmérés szerint 76,4 százalékban magyar termékekkel van megpakolva a kereskedelmi láncok polcai. 2010. november 10. 0:02 Rendszámcsere betöréshez A "kölcsönvett" autóra saját kocsija rendszámát szerelte, és ezzel ment betörni egy 19 éves hajmáskéri fiatalember. 2010. november 9. 12:00 Tiszta Európa program Közel 400 ezer négyzetméter hulladéklerakó terület környezetszennyezése szűnhet meg, és kerülhet vissza eredeti természeti állapotába. 2010. november 9. 10:18 A sport életre nevel A sydneyi olimpia aranyérmes vízilabdázója, Kósz Zoltán tartott előadást hétfőn délelőtt Veszprémben. 2010. november 9. 4:00 Közönségtalálkozó a Historiában Rajongók tömegei fogadták a SingSingSing sztárjait hétfőn a Hotel Historia&Historante előtt. Képriport! 2010. november 9. 4:00 Környezettudatos hulladékmegsemmisítés Próbaüzembe helyezték a kórház korszerű daraboló-sterilizáló berendezését, amellyel hatékonyan megsemmisíthető a veszélyes hulladék. 2010. november 9. 4:00 Komoly kihívások Halmay Györggyel, Veszprém 11. számú választókörzetének egyéni képviselőjével feladatairól és körzetének sajátosságairól beszélgettünk. 2010. november 9. 4:00 Kirabolták a pénzintézetet Mintegy 200 ezer forintot zsákmányolt az a férfi, aki hétfőn délelőtt rabolt ki egy pénzintézetet Révfülöpön. 2010. november 9. 0:04 Eső mossa a vörösiszapot A folyamatos mérések szerint a Torna-patak vizének pH-értéke a 14 fokú skálán jelenleg 8, a nem szennyezett folyó 7-et mutat. 2010. november 9. 0:03 Egymilliárd forint deficit Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt. 2010. november 9. 0:02
... 1279 1280 1281 1282 1283 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.