Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

„Léptem, mert már ideje volt lépnem” „Léptem, mert már ideje volt lépnem” Alábbiakban Katanics Sándor önkormányzati képviselő írása olvasható arról, hogy miért lépett az Magyar Szocialista Pártból a Demokratikus Koalícióba. 2011. november 10. 12:03 Gondolatok az innovációról Folytatódik a Verancsics Akadémia által szervezett „Gondolatok az innovációról” címet viselő előadássorozat, melynek soron következő programjára november 10-én kerül sor. 2011. november 10. 9:17 A tudomány világnapja Az UNESCO kezdeményezésére 2001. óta ünnepeljük világszerte a tudomány világnapját a békéért és a fejlődésért november 10-én 2011. november 10. 3:44 Elszürkül az életünk Elszürkül az életünk Óriási az értékválság, valóságshow hősökkel és teljesítmény nélküli perc-emberekkel találkoznak a televízió előtt felnövő gyermekek – véli Kubik Annak színművésznő. 2011. november 9. 21:50 Szükség van a szolgáló szeretetre Szükség van a szolgáló szeretetre November 9-én immár tizenegyedik alkalommal adták át a szociális munka napjához kapcsolódva Veszprém város Hornig-díját – ezúttal a Szaléziánumban. 2011. november 9. 20:25 Kevesebben fordultak orvoshoz Az előző héthez viszonyítva harmadával csökkent a 44. héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. 2011. november 9. 17:39 Készül a romastratégia November végén kerülhet a kormány elé a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási és Roma Stratégia. 2011. november 9. 17:39 További beruházások További beruházások Készül a természetjáró és kerékpáros turizmus fejlesztési koncepciója, amely a Balaton körüli kerékpárosút komplex minőségi fejlesztését is tartalmazza. 2011. november 9. 17:14 Hasonló vidékszerkezet Hasonló vidékszerkezet Kínai delegáció tanulmányozza a hazai erdőgazdálkodást ezekben a napokban. A megyei erdészeti igazgatóságon is látogatást tettek. 2011. november 9. 17:13 Ne fizessünk csatornatisztításért! Ne fizessünk csatornatisztításért! Az utóbbi időben több alkalommal is előfordult a megyében, hogy a csapadékvíz elvezető csatorna tisztítására érkeztek hívatlan emberek. 2011. november 9. 16:54 Technikai közgyűlés Technikai közgyűlés A Dózsavárosi rekonstrukcióval kapcsolatban hozott döntést a városi közgyűlés szerdán. A szerződésekben szereplő határidőket „az élethez igazították”. 2011. november 9. 16:43 Diákokat és tanárokat díjaztak Diákokat és tanárokat díjaztak A Simonyi iskolában díjazták az előző tanévben kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákokat valamint felkészítő tanáraikat. 2011. november 9. 16:13 Vascsővel törte be az ablakot Vascsővel törte be az ablakot Az út közepén sétált, majd betörte egy épület ablakát az a férfi, akit ma éjjel állítottak elő a rendőrök. 2011. november 9. 9:39 Szabadidős program hétvégére A hét utolsó napjaira szép időt jósolnak, így remek lehetőség nyílik kikapcsolódni a szabadban akár túrázással, vagy épp tájékozódási versenyen való részvétellel. 2011. november 9. 9:33
... 1121 1122 1123 1124 1125 ...
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.