Valamikor 1998 tavaszán, a Fidesz győzelme után léptem be a Magyar Szocialista Pártba. Az elmúlt hónapokig nem jutott sohasem komolyan az eszembe, hogy egyszer el fogom azt hagyni. Most mégis bekövetkezett. Nem arról akarok írni, hogy miért döntöttem így, bár pár mondatban beszélnem kell erről is, hisz ez megkerülhetetlen. Sokkal inkább arról, milyen érzések munkálnak most bennem.
Katanics Sándor
2011. november 6-án váltam hivatalosan a Demokratikus Koalíció tagjává. Kértem a felvételem ebbe az új, az MSZP-ből kiváló pártba. S nem titok, már platform kora óta tevékenykedem benne. Ott voltam a 2010. október 22-i „zászlóbontáson” is, s azóta Veszprém megyei és városi szervezőként igyekeztem tenni a párton (MSZP-n) belüli érdemi változások érdekében. Naponta érzékelhettem, mekkora igény van erre a mozgalomra, s mennyien nyitottak olyanok is erre a kezdeményezésre, akik az MSZP-be vélhetően semmiképp nem léptek volna be sohasem.
Az MSZP nehezen viselte nemcsak a sok-sok kezdeményezést, hanem a Demokratikus Koalíció Platformja által kialakított párton kívüli „pártoló tagság” intézményét is. Nekem nagyon úgy tűnt, az országos pártvezetés inkább „bezárkózni” akart, mintsem a pártot engedni kinyitni a szélesebb „tömegek” előtt. Az igazán nagy „szakítópróba” végül a pártszavazás volt. Meggyőződésem szerint nem is a kérdéseken volt annyira a hangsúly, mint a mögötte lévő tartalmon. Azon, hogy a tagság véleménye mennyire számít még, s valóban fontos-e a párton belüli demokrácia is. Veszprém városában érvényes és eredményes volt a pártszavazás.
Az országos vezetés – kicsit ködösítve a számok körül – azt készséggel elismerte, hogy a szavazás politikai értelemben sikeres volt. Mindezek ellenére (nekem ez is nagyon úgy tűnt, hogy) az alapszabály módosításának előkészítése során folyamatosan felülírta a tagság valós akaratát és minden határon túl azt sugalmazta, menjenek már ki a pártból azok, akik ezekkel a folyamatos belső kezdeményezésekkel teljesen lekötik az összes energiájukat.
Ezekből a történésekből voltam kénytelen levonni azt a következtetést, amit az 58 fős frakcióból kiváló 10 fő is levont, nincs tovább, menni kell. Meglepett, hogy ez a távozás sem történhetett meg problémamentesen. Kicsit sajnálom, hogy az MSZP elnöksége ezúttal sem volt elég bölcs ahhoz, hogy elkerülje, a Fidesz rájuk hivatkozva akadályozhassa meg a 10 fős frakció megalakítását a Tisztelt Házban.
Jómagam hétfőn jelentettem be a veszprémi alapszervezetnél azt a döntésemet, hogy elhagyom a pártot. Nem érzem úgy, hogy becsaptam bárkit is. Egy házasságban is az a helyes, ha sokasodnak, állandósulnak a viták, hogy rendezett körülmények között, békében történjék meg a válás. Nem akarom a hibást az általam elhagyott félben sem keresni. Tudomásul veszem, hogy egyre inkább látjuk másként azt az utat, ami elvezethet a Fidesz demokráciaromboló, erőszaktól duzzadó hatalmának a lebontásához.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy külön-külön ez nem fog egyikünk számára sem sikerülni. Na, de abban is, hogy a választások előtt mégis képesek leszünk összefogni, megegyezni abban, miként egyesítsük leghatékonyabban a meglévő erőinket.
Nem kerülhetem meg azt sem, hogy beszéljek az engem morálisan leginkább koptatni képes problémáról. Hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy az önkormányzati képviselői mandátumomról nem mondok le. Mivel listáról jutottam be (az MSZP támogatásával), ezt komolyan kellett mérlegelnem. S bizonyára vannak olyanok bőségesen, akik úgy gondolják most, ha elmentem az MSZP-től, adjam vissza a mandátumom is olyan valaki számára, aki az MSZP-t képviseli a városi testületben.
Kicsit hasonló kérdés ez ahhoz, mint ami az elmúlt napokban a parlamentben is váltott ki némi polémiát. Maguk az MSZP prominensei is nehezményezték, miért nem távoznak a kiváló tízek, s adják át helyüket a listán utánuk következőknek. Azokkal értek egyet, akik azt hangsúlyozzák, itt nem egy másik pártba átülésről van szó, vagy a függetlenség óhajából fakadó cselekedetről. Sokkal inkább arról, hogy az eltérő továbbhaladási „utak”, célok miatt egy új párt alakult, amelyik nem önmagát, hanem igazán sokat érdekeit és elképzeléseit képviseli. A kiválók között sokan, és a támogatók között is sok-sok ezer olyan ember van, aki osztozik az új ideákban és azt akarja, hogy ezek az érdekek jól artikuláltan meg is jelenjenek. Csak éppen szavazás nincs, amely segítségével fehéren-feketén kiderülhetne az, ez a „sok-sok” ténylegesen, a számok nyelvén mennyit jelent.
Nekem az volt az első gondolatom, hogy elköszönök a képviselői munkámtól is, s testületen kívüli személyként próbálok teret keresni a helyi politikában hangunk – a DK-sok hangjának a – hallatása érdekében. Aztán sokakkal találkoztam, s beszéltem meg dilemmámat. Szinte kivétel nélkül beszéltek le arról, hogy így tegyek.
Kevesen tudják a tényt, de én erre mégis büszke vagyok, hogy ha Kádárta a Fidesz törvénymódosításának köszönhetően nem kerül Gyulafirátóttal összevonásra, akkor én 2010 őszén is megnyertem volna a „régi” körzetemet. Igaz, csak egy szavazattal, de Kádártán legyőztem a Fideszes jelöltet. S így egyéni választókerületi képviselőként is képviselhettem volna immár a negyedik ciklusban is a Kádártán élőket. S az is tény, hogy a 12 választókerületben a szocialista jelöltek közül én hoztam a listára a legtöbb szavazatot. S az is kiolvasható a választási statisztikából, hogy a Kádártán élők bizony nem azért támogattak olyan nagy számban, mert szocialista jelölt voltam, hanem azért, mert eddig elégedettek voltak az önkormányzati képviselőként elvégzett munkámmal. Közülük is sokan mondták el a napokban, nem tehetem meg, hogy feladom a képviselőséget.
Így szembesülve azzal, hogy bárhogyan döntök, sem tudok jól dönteni, választottam ezt az utat. Azt, hogy valóban helyesen-e, erről majd a következő választások után tudok érdemben bővebben nyilatkozni.
Katanics Sándor
Kedves olvasóink hétfőn hosszabb interjút olvashatnak Katanics Sándor képviselővel, melyben döntésének részleteiről kérdezzük.
