Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Négy és fél évet kapot Damu Roland Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt. 2012. március 20. 16:04 219.100 forint a bruttó átlagkereset Összességében a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma 38,6 ezerrel csökkent januárban 2011 januárjához képest. 2012. március 20. 16:03 Szemléletközpontú oktatás Szemléletközpontú oktatás Működésének 20. évfordulóját ünnepli idén a Kék Madár Pedagógiai Program. A személyközpontú gyakorlatokat helyezik előtérbe. 2012. március 20. 15:35 Elhunyt a képviselő Elhunyt a képviselő 61. életévében, türelemmel viselt betegség után elhunyt Vereskuti Béla volt önkormányzati képviselő. 2012. március 20. 15:00 Esélyek Háza önerőből Esélyek Háza önerőből A hivatalos pályázati időszak lezárulása után is nyitva tartja „kapuit” a Veszprémi Esélyek Háza a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesületnek köszönhetően. 2012. március 20. 14:28 Rendőrkézen a gyulafirátóti rablás elkövetői Rendőrkézen a gyulafirátóti rablás elkövetői Tegnap, március 19-én 20 óra körül a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették a gyulafirátóti rablót és társát. Frissítve: videó! 2012. március 20. 11:15 Sok napsütés Kedden időnként felhők zavarják a napsütést, csapadék nélkül. Mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet 15°C közelében tetőzik. 2012. március 20. 8:28 1 százalék Hogyan rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról 2012-ben? A NAV válaszol. 2012. március 20. 8:26 90 éves lenne 90 éves lenne A Kossuth-díjas vegyészmérnökre, oktatáspolitikusra, egyetemalapító rektor Polinszky Károlyra emlékeztek a Pannon Egyetemen március 19-én. 2012. március 19. 21:51 Kiállítás tüntetéssel Kiállítás tüntetéssel Az Élet Menete Alapítvány szervezésében a veszprémi vasútállomásra érkezett a Holokauszt Vándorkiállítás vagon-tárlata. 2012. március 19. 19:40 A többség élhet az árfolyamrögzítéssel Az árfolyamrögzítés célja, hogy az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatását tompítsa, és ezzel a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kiszámíthatóbbá tegye. 2012. március 19. 17:03 Egyre több a turista Kínában Kína vált a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontjává tavaly, és emellett a turizmus legnagyobb küldő országa Ázsiában. 2012. március 19. 15:37 Új benzinár-csúcs jön Új benzinár-csúcs jön Emeli bruttó 5, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzin ára új csúcsra kerül - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. 2012. március 19. 15:36 Brüsszelre várnak a vörösiszap sújtotta gazdák A minisztérium az előzetes kárfelmérések alapján több, mint egymilliárd forint támogatást kíván nyújtani a károsultakank. 2012. március 19. 15:35
... 1051 1052 1053 1054 1055 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.