Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kék fény

Három halálos áldozat Már három halálos áldozata van a Balatonederics közelében szombat délelőtt bekövetkezett balesetnek, két sérült a kórházba szállítás után meghalt - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. 2013. augusztus 10. 18:44 Belvárosi ingatlanba surrant be Belvárosi ingatlanba surrant be Egy veszprémi lakóház nyitott bejárati ajtaján át jutott be ismeretlen személy egy ingatlanba, és magával vitte a sértett táskáját a benne lévő okmányokkal együtt és egy karórát. 2013. augusztus 9. 10:32 Diákjárőrök Veszprémben Már második éve teljesítenek járőrszolgálatot középiskolás diákok a nyári szünidőben a megyeszékhelyen. 2013. augusztus 8. 18:48 Figyelmesebben vezessünk a hőségben A tartós hőhullám megviseli az emberi szervezetet. A hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre és türelemre van szüksége. 2013. augusztus 6. 16:31 Megtalálták a kölcsönadott autót Ismerőse fiának adta ki magát, a sértett pedig jóhiszeműen kölcsönadta neki a kocsiját. 2013. augusztus 6. 13:29 Fegyvereket talált a rendőrség két autóban Veszprém megyében Gépkarabélyt és más lőfegyvereket, illetve riasztópisztolyokat talált a rendőrség két autóban Veszprém megyében szerdán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. 2013. augusztus 4. 21:57 Halálos baleset a 82-es számú főúton Letért az útról, majd árokba hajtott egy személyautó, a baleset következtében a gépkocsi 18 éves utasa a helyszínen életét vesztette. 2013. augusztus 3. 11:37 Ittasan üvegeket tört Az utcazene fesztiválról tartott haza szombat éjjel 2 óra magasságában egy fiatal pár, amikor a Gábor Áron utcában arra lett figyelmes, hogy az egyik üzlet előtt két személy hangosan kiabál. Szemük láttára a férfi földre lökte a 28 éves élettársát, megütötte és a kezét rángatta. 2013. július 30. 8:49 Tucatnyi embert mentettek a Balatonból Az elmúlt kánikulai hétvégén a Balatonból több mint tucatnyi embert kellett kimenteni elsodródott gumimatracról, gumicsónakról, vízibicikliről, szörfdeszkáról. 2013. július 29. 22:15 Súlyos baleset a 71-esen Két ember súlyosan megsérült, amikor egy motor és egy személyautó ütközött össze Veszprém megyében, az M7-es és a 71-es főút találkozásánál szombaton. 2013. július 27. 12:14 Torlódás a 82-es főúton Győrből Veszprém felé kell fennakadásokra számítani. 2013. július 27. 12:04 Halálos balesetben érintett a miniszterelnök konvoja A román rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt a Maros megyei Kelementelke és Gyulakuta között történt balesetben, amely a magyar miniszterelnöki konvojt is érintette. 2013. július 27. 9:36 Forgalmirend-változás a Művészetek Völgyében Nem közlekedhetnek a teherautók Tapolca és Pula között a Művészetek Völgye idején, Kapolcs belterületén pedig megváltozik a forgalmi rend. 2013. július 27. 9:31 Eloltották a tarlótüzet Eloltották a tarlótüzet Eloltották a Veszprém megyei Bánd közelében péntek délután keletkezett tüzet. 2013. július 27. 9:28
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.