Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros köszöntőjével vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó, amelyen jelen volt Porga Gyula, Veszprém polgármestere, valamint Kövesdi Hanna, a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat vezetője. A felvezetőben külön köszönet hangzott el a szervezők és támogatók – köztük a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a veszprémi önkormányzat, a Várbörtön Látogatóközpont és a helyi lengyel nemzetiségi önkormányzat – felé, akiknek összefogása révén a főváros után vidéken elsőként a királynék városában mutathatják be ezt a gyűjteményt.
Az ünnepség fő szónoka, dr. Kahler Frigyes jogtörténész, nyugalmazott büntetőkollégium-vezető beszédében a két nép évszázadokra visszanyúló barátságát méltatta, hangsúlyozva, hogy ez nem csupán politikai frázis, hanem kőkemény történelmi tény. Beszédében emlékeztetett az 1848–49-es szabadságharcban küzdő lengyel tisztekre és az 1920-as lengyel-szovjet háborúra, amikor a világháborúban vesztes Magyarország hatalmas lőszerszállítmánnyal és hadifelszereléssel segítette a varsói csatában győzedelmeskedő, élet-halál harcot vívó lengyel sereget. Kitért továbbá az 1939-ben hazánkban oltalmat találó több mint 140 ezer lengyel menekültre is. A második világháború után azonban mindkét nemzetre ugyanaz a tragikus sors várt: a szovjet birodalom gyarmatosítása és a kommunista diktatúra legsötétebb terrorja.
A történész részletesen felidézte az ötvenhatos esztendő sorsfordító eseményeit, amikor a zsarnokság elleni küzdelem egyedülálló módon forrasztotta egybe a lengyeleket és a magyarokat. A nyomorban tartott munkások júniusi poznani felkelése békés petícióknak indult, majd százezres tömeggé és tankokkal, fegyverekkel véresen elfojtott harccá eszkalálódott. Mindez kovászként hatott a magyar egyetemistákra, akik október 23-án a lengyel változásokkal szolidaritást vállalva, lengyel zászlókat is lobogtatva vonultak az utcára. Amikor pedig a szovjet tankok vérbe fojtották a magyar forradalmat, Lengyelország-szerte hatalmas véradási és segélyhullám indult a magyar testvérekért. Repülőgépeken érkeztek a vérszállítmányok Budapestre, ami az elszakíthatatlan szolidaritás egyik legmeghatóbb történelmi példája.
A forradalmat követő kegyetlen megtorlás időszakáról szólva dr. Kahler Frigyes kiemelte a koncepciós perek áldozatait, köztük Tóth Ilona orvosnőt, az Auschwitzot is túlélt Angyal Istvánt, a fiatalkorú Mansfeld Pétert és a veszprémi kötődésű mártírt, Brusznyai Árpádot. Zárógondolataiban Albert Camus szavait idézte fel, miszerint a leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon az azt megelőző húsz esztendőben. Kiemelte, hogy az 1956-os forradalom szellemiségének kisajátítása vagy a történelem meghamisítása soha nem fogadható el, mert a magyar és a lengyel nemzet vérével bizonyította nagyságát.
A beszédet követően hivatalosan is megnyitott szabadtéri tárlat gazdag fotóanyaggal, korabeli térképekkel és kétnyelvű ismertetőkkel várja az érdeklődőket. A szabadságvágy és az összefogás megrázó történelmi lenyomatait bemutató kiállítás november 20-ig látogatható a veszprémi Magyar–Lengyel Barátságparkban.
