Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szükség van a lakosság véleményére

2010. október 18. 4:02
Múlt pénteken tartotta első ülését a Dózsavárosi Tanács, melyet Mihalovics Péter önkormányzati és parlamenti képviselő hívott össze.

Vendégei a Jutaspuszta, Csererdő valamint a Dózsaváros választási körzetéhez tartozó intézetek, civil szervezetek vezetői voltak. A negyedévente ülésező tanács célja, hogy összegyűjtsék azokat az apró problémákat, amelyek megoldása megkönnyítheti a polgárok mindennapi életét, illetve a tagok tolmácsolják a képviselő gondolatait a helyiek felé – ezzel is segítve az egymás közötti kommunikációt. – A politikus akkor jár el helyesen, ha tisztában van vele, hogy nem mindenható, és kikéri a lakosság véleményét is. Így a döntés joga a választóké, a felelősséget azonban képviselőjük vállalja – mondta a testület megalakulásáról szóló sajtótájékoztatóján Mihalovics Péter.

A közel kétórás megbeszélésen számos észrevételük volt a megjelent vezetőknek. Egyes feladatok helyi szinten megoldhatók, de akadtak országos témát érintő felvetések is. Többek között jelezték, mivel a Szent István utcában tilos a parkolás, a környező mellékutcákat lepik el az autók, így viszont nehézkessé válik a klubkönyvtárban megtartott rendezvényekre érkező idős emberek parkolása. Elhangzott, minél előbb neki kell állni a Dózsa iskola elavult szárnyának rekonstrukciójához, ehhez azonban pályázati forrás szükséges. Vasáros József, a Szent László-templom plébánosa a nemzeti identitásra nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint már az általános iskolában kötelezővé kell tenni a hit- és erkölcstan oktatását, hogy a fiatalok időben megismerkedjenek az emberi értékekkel.

Mihalovics Péter elmondta, ismerősek voltak számára a felvetések, és megerősítette, a kisebb, helyi szintű észrevételekre rövid időn belül megoldást talál. A problémák egy részének orvoslásához anyagi forrásra is szükség van, ezt 1,5 millió forintos éves városi képviselői keretéből tudja biztosítani. – Az elmúlt években minden civil igényt ki tudtunk elégíteni – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a politikus.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.