Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Embert küldene a Parlamentbe a Kutyapárt

2026. március 23. 14:02
Az örök élet és ingyen sör, a sok pénz munka nélkül és mindenkinek az elszámoltatása 10-ig továbbra is szerepel a Kutya Párt programjában, de mellette olyan komolyabb célokról is szó van, mint országosan a kormányzás átláthatóságának megteremtése, az egészségügy és a környezetvédelem fejlesztése, vagy éppen az SNI-s gyerekek felzárkóztatása. Vasárnap ezekről is beszélgettünk a helyi jelölttel és az országos listavezetőjükkel, amikor a Kutya Párt „Hiánypótló” kampánybusza számos politikai gag kíséretében begördült a Hotel előtti parkolóba.

Kevés kampányrendezvény kezdődik úgy, hogy egy busz tetején felfújnak egy amorf lufiállatot, kihelyeznek egy csillám-láma bábut, szól a rockzene, miközben villognak a diszkófények. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, habár legutóbbi nagyinterjúnkban Szücs Zoltán, veszprémi önkormányzati képviselőjük és országgyűlési jelöltjük azt mondta, már nem felel meg teljesen rájuk a viccpárt jelző, bizonyították, hogy még nem veszett el a humor a köreikből.

A Hiánypótló busz, ahogy ők jellemezték egy guruló ingyensörkaraván, egy interaktív tárlat, egy utazó cirkusz, egy habitus-átalakító műtét és egy hangulatjavító intézkedés egyszerre. A szimpatizánsok az átalakított járművön különböző politikai üzeneteket tartalmazó játékokat próbálhattak ki, például egy óriás jengát, ami, ha elborul, akkor ledől a NER rendszere is, de volt szerencsekerék olyan nyereményekkel, mint például rezsicsökkentett forró víz, orosz kőolaj, örök élet, vagy éppen ingyen sör. Persze gyanúsan a kerék mindig az ingyen sörnél állt meg. De politikai meme-ként megjelent az elhíresült vak komondor és egy „Lázárblokkoló” is a fedélzeten, valamint bárki kipróbálhatta a párt visszaléptető célba dobást, egyébként itt egyedül a Kutya Pártot nem lehetett kiejteni a játékból. Sőt, a buszon jelképesen, de egy kannabisz is megjelent a függöny mögé rejtve, jelképezve a Kutya Párt liberális drogpolitikáját.

A rögtönzött bulinak is beillő kampányeseményen jelen volt Sándor Balázs, a Kutya Párt országos listájának harmadik helyen szereplő politikusa és országos politikai koordinátora, aki portálunknak elmondta, történelmi tétje van a Kutya Párt parlamentbe jutásának, hiszen ők lennének azok, akik egy szabadabb, európaibb és fenntarthatóbb Magyarország megteremtéséért dolgoznának.

Rámutatott, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt önkormányzati szinten már bizonyította az átláthatóságért végzett munkájának hatékonyságát, egy 5-7 fős parlamenti frakcióval pedig valódi és erős ellensúlyt képezhetnének. Legfőbb szakpolitikai célkitűzésük egy önálló Környezetvédelmi és egy Egészségügyi Minisztérium létrehozása, valamint a kiemelt kormányzati beruházások és a közbeszerzések szigorú szabályozása is szerepel a tervek között. Erre egyébként egy kidolgozott, 53 oldalas programmal készülnek.

Sándor BalázsSándor Balázs

A kampánystratégia kapcsán kiemelte a párt kompromisszumkészségét, miszerint bár az ajánlásgyűjtés során több helyen megtámadták a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, többek közt Veszprémben is, az MKKP gesztusokat tett a legerősebb ellenzéki formáció felé azzal, hogy nem indulnak mindenhol. Az egyéni jelöltek helyben döntik el, visszalépnek-e a legesélyesebb javára, listán azonban az MKKP kéri a bizalmat.

Szücs Zoltán, helyi jelölt a rendszerváltás fontosságát emelte ki, elismerve, hogy a kampány és az ajánlásgyűjtés során sok támadás érte őket. Ő maga rendkívül pragmatikusan áll a választáshoz, és nyíltan a taktikai szavazásra buzdít.

Szücs ZoltánSzücs Zoltán

Saját programjáról félig viccesen, félig komolyan azt mondta, ígéretet tesz a veszprémi Völgyhíd alapkőletételére, amelyet a passzivistáik havonta egy kő letételével építenének meg. Komolyabb témákra térve az egészségügy és az oktatás válságát emelte ki. Különös hangsúlyt fektetne a saját szakmájához közel álló gyógypedagógiára, a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek korai diagnosztizálására és felzárkóztatására. Meglátása szerint sokkal több szakemberre lenne szükség, amit a jövőben akár helyi önkormányzati források bevonásával, plusz álláshelyek finanszírozásával is meg lehetne oldani.

A Kutya Párt Hiánypótló busza folytatja a turnéját, a szervezők ígérete szerint április 12-ig 40 magyar városban is megfordul majd.

Kapcsolódó cikk
Minden poénnak van mögöttes tartalma
A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról?
Hajas Bálint
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.