Hogy vagy mostanság? Úgy tűnik, a tévés karriered igen szépen fut fel az elmúlt években…
Elég jól érzem magam, sokat dolgozom, éppen fut A Nagy Duett, és közben a saját zenekarommal is próbálok, márciusban pedig turnéra indulunk. Az első sportcsarnokos koncert egyébként Veszprémben lesz, március 13-án lépünk fel. Közben a szabadidőmben próbálok olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek kikapcsolnak. Például, ha a fiammal lehetek, a feleségemmel és persze a közeli barátokkal. Nem egyszerű most, ahogy említettem, sok a munka, de inkább ez legyen, mint semmi. Az évet mindig külföldön kezdem, most is így tettem, de a végén már hiányzott a meló. Bár szövegek pihenés alatt is születnek, de a stúdiózásra, a színpadra, a tévés szereplésre már kimondottan vágytam. Remekül érzem magam A Nagy Duettben, ahogy tavaly a Megasztár is csodás volt, bízom benne, hogy idén is mentor leszek.
Nem szorul túlságosan háttérbe a sok tévés szerepléstől az alkotói éned?
Már-már kínosan figyelek arra, hogy ez ne történhessen meg. Mindig vannak előre „betárazott” dalaim, most is akad 8-10, hiszen az ihlet nem időhöz kötött: amikor jön, kiírom magamból.
Kedvelek a műfajok között kalandozni, így például a tavalyi Szerelmes leszek a nyáron című dalomat nagyon élveztem csinálni.
Mindig sikerül újat találnom a zenélésben, és őszintén szólva kissé önzően állok ehhez: arra figyelek, hogy nekem tessen, én élvezzem, és bízom abban, hogy az majd másoknál is célba ér. Az említett dalomra kissé rácsodálkoztak a bigott Curtis-rajongók, de nem kell minden dalt mindenkinek szeretnie. A fesztiválokon szépen kiviláglik, hogy ezek az eltérőnek tűnő dalok is remekül beleillenek a műsorba.
Talán a Lehetne újra február is ilyen volt anno… Meglepődtünk, de tetszett!
Igen, annál a dalnál mutattam meg először, hogy tudok énekelni! Viszont a Szerelmes leszek a nyáron – anélkül, hogy belemennék a szakmai dolgokba – sokkal nehezebb kihívás az éneklés szempontjából, ott magasabbra tettem a lécet, de szeretem a határokat feszegetni. A dalaimra úgy tekintek, mintha a gyerekeim lennének, büszke vagyok rájuk. Nem mondom, hogy magamat hallgatom, de az újakkal mindig többet foglalkozom, mint a régiekkel, utóbbiaknak azért nyilván látom a gyerekbetegségeit.
Régen nem volt stúdiónk, nem úgy szóltak a dalok, ahogy kellett volna, de ma már látom az előnyét, hogy megjártam a lépcsőfokokat, hiszen a színpadon már nem érhet meglepetés.
Ha adott esetben rosszabb a hang, vagy bármi megpróbálna kizökkenteni, a régmúlt tapasztalataiból mindent megoldok.
Anno az a fiú, aki megírta az Újpest a negyedem című dalát, gondolta volna, hogy egyszer rendes stúdióban, rendes körülmények között dolgozhat, megtöltve Arénákat?
Őszintén szólva óriási álmaim voltak: először labdarugónak készültem, ott is mertem nagyot álmodni, de végül egy sérülés miatt félbeszakadt a karrierem. Szerencsém volt, hiszen ekkor már befutottam rapperként, és mi lettünk azok a Majkával, akik miatt újra aranykorát élte a hip-hop, sőt, mi állítottuk először élőzenével színpadra az egészet.
Aztán jött a Belehalok, az óriási siker, tehát nyugodtan mondhatom, hogy az én álmaimat is túlszárnyalta az, ami most jelen pillanatban történik velem: többet értem el, mint amennyiről álmodni mertem.
Hálás vagyok, de szerintem kívülről is érdemes nézni magunkat: kell a görbetükör, amit mindig szembe állítunk magunkkal. Bár lévén, hogy előadó vagyok, a külső megerősítésekre is szükségem van.
Azt mondod, mindig mertél nagyot álmodni? Ehhez bátorság is kell?
Őszintén szólva gyerekkoromban „csak” álmaim lehettek, mindenért meg kellett küzdenem, és ha még álmaim sem lehettek volna, tényleg nagyon szegény lettem volna. Két dolog tartotta bennem a lelket, a sport és a zene. Nem volt időm sopánkodni, amikor kettétört a focikarrierem, mert akkor már országszerte ismert volt az első dalom. A Jóisten megfogta a kezem, és áttett egy másik lépcsőre, miközben a foci szeretete is megmaradt. Újpesten az öreg fiúkkal a mai napig focizunk, illetve van egy saját csapatom is, válogatott labdarugókkal, művészekkel, velük pedig jótékonykodunk: rengeteg karitatív rendezvényen veszünk részt, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek segítünk. Ha már a Jóisten a tenyerén hordoz, az a minimum, hogy ebből visszaadok; olyan ez, mint egy örök körforgás.
Hogy érzed magad A Nagy Duettben?
Először is nagyon büszke vagyok a feleségemre, Judie-ra! Mi a hétköznapokban nagyon keveset tudunk együtt lenni, hisz ő kosárlabdázó, én turnézok vagy tévézek, most végre együtt dolgozhatunk. Judie iszonyú lelkes, szereti, amit csinálunk, látom rajta, mennyire akarja, és ez engem is feldob. Talán senki nem érti félre, ha azt mondom, itt nem feltétlen az énektudás a lényeg, hanem, hogy érzelmeket váltsunk ki az emberekből, és ezzel Judie is tisztában van, nem akar énekesi babérokra törni. És azt is látom, hogy közben adásról adásra fejlődik, és egyre komfortosabb neki ez a világ.
Ha húsz év múlva beszélgetünk, mit szeretnél, elsősorban mi jusson Rólad eszünkbe?
Bízom benne, hogy akkor is aktuális leszek zeneileg, és majd nem azon gondolkozom, milyen jó volt a karrierről beszélgetni anno, 2026-ban. A jövőmet úgy látom, hogy továbbra is fellépek a zenekarral, hiszen ez folyamatosan inspirál, de elképzelhető, hogy még nagyobb figyelmet fordítok a tehetséggondozásra!
