Orbán Viktor azt mondta, a rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében "ezt a hópróbát kiállta az ország". Kifejtette, az ország békeidőben is működik, de nemcsak a normális időszakokban képes megszervezni az életet, hanem rendkívüli körülmények között is.
A kormányfő háláját fejezte ki azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt, a közlekedést biztosítóknak, a vasutasoknak, rendőröknek, katasztrófavédelmiseknek, a hadseregnek. Hozzátette, az emberek ilyenkor türelmetlenek szoktak lenni, mert kibillen az életük a normális menetből, és ahhoz képest, milyen mértékű volt a kibillenés, az emberek türelmesen és fegyelmezetten lettek úrrá a helyzeten; az ország biztató, jó képet mutatott.
Orbán Viktor elmondta, még nincs vége, hidegek lesznek, ónos eső bármikor jöhet, arra számít, hogy komoly hidegek jönnek és még nagy hó is érkezhet. Vigyázzunk egymásra, különösen a gyerekekre és az idősekre – javasolta a miniszterelnök, azt is kérve, mindenki körültekintéssel intézze az ügyeit.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet. Kifejtette: nem is kell a tartalékot felhasználnunk, vagy ha igen, csak kis százalékban, mert folyamatosan érkeznek a szállítmányok. Nem akadt el az ország gázellátása. Ez kulcskérdés, mert ha nem jönne gáz és tartalék sem lenne, akkor bajban lennénk. De nem vagyunk és messze nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
Kitért a tűzifa kérdésére is és elmondta: akiknek nincs bevezetve a gáz vagy nem tudják kifizetni, nem tudnak árammal fűteni, azoknak szükségük van tűzifára. Minden télen van tűzifa-támogatási akciója a kormánynak, amit most megdupláztak és a módszereken is változtattak. Az önkormányzatokat bevonva, egy sokkal gyorsabb és hatékonyabb rendszerben juttatják el a sok tízezer köbméter tűzifát az emberekhez. Felső korlát nélküli elszámolás van, az operatív törzs és a belügyminiszter arra kapott felhatalmazást, hogy a szükséges famennyiséget állítsák elő, akármennyibe is kerül. Olyan helyzet ne legyen, hogy valaki azért fagy meg, vagy nem jut ilyen támogatáshoz, mert a költségvetési keret kimerült – mondta a kormányfő.
