Felért egy „tökön-rúgással” az írek harmadik gólja vasárnap Budapesten a telt házas Puskás Arénában, ahol egy pillanat alatt lakodalmiból temetőire változott a hangulat. El kellett telni némi időnek, mire sikerült felocsúdni a döbbenetből, az okok és a felelősök keresése pedig még sokáig eltart majd. Ilyenkor az érzelmek veszik át az irányítást, de ez csak további indulatokat generál. Inkább nézzük a megkérdőjelezhetetlen tényeket! Ezzel sokkal többre megyünk.
Fotó: MLSZ
Ellenfeleink ismeretében a papírforma szerint csoportunkban a második hely, s ezzel a pótselejtező kivívásának lehetősége tűnt reálisnak. Nyilvánvaló volt, hogy Örményország lesz a sereghajtó, maximum némi borsot törhet majd a másik három csapat orra alá. Így is lett, ráadásul nekünk segítettek az örmények azzal, hogy hazai pályán legyőzték az íreket. Tehát itt lépéselőnyhöz jutottunk, ezért az írek elleni csoportzáró találkozón nekünk már a döntetlen is elég lett volna a boldoguláshoz, de nem tudtuk kiharcolni, ráadásul hazai pályán, hatalmas szurkolói támogatás mellett sem. Mondhatnánk erre, hogy egy meccsen bármi megtörténhet, de ha reálisan, és főleg kritikusan szemléljük a történteket, akkor beláthatjuk: nemcsak ezen a meccsen múlott, hogy nem tudtuk elérni a célunkat.
A továbbjutásra esélyes ellenfeleink közül sem a portugálokat, sem pedig az íreket nem tudtuk legyőzni. Ráadásul itthon mindkét együttestől kikaptunk, méghozzá úgy, hogy háromszor is be tudták venni a kapunkat. Ha egy csapat három gólt kap hazai pályán, az többnyire nem sok jóra számíthat. És még egy árulkodó tény: a portugálok és az írek elleni mindkét idegenbeli és hazai mérkőzésen mi vezettünk – Írországban két góllal is –, és mégsem tudtuk kihasználni a lélektani előnyt.
A tények azt mutatják, hogy egyelőre ennyit tudunk, nem többet. Tavaly az Európa-bajnokságon nem sikerült továbbjutni a csoportunkból, csak a skótokat tudtuk legyőzni a századik percben lőtt góllal. Utána kiestünk a Nemzetek Ligája A-csoportjából úgy, hogy a ki-ki párharcban a törökök oda-vissza simán legyőztek minket. Előtte a csoportmeccseken Németországban 5-0-ra, Hollandiában 4-0-ra verték el a válogatottunkat. Ez sem a véletlen műve volt.
Kudarc esetén az indulat képes a józan ész fölé kerekedni. A feldühödött szurkolók legszívesebben mindenkit menesztenének – a szövetség elnökétől a szertárosig. De ne feledjük el, hogy nekünk ezek a játékosaink vannak, nincs más merítési lehetőség. Márpedig ők játszanak a pályán, ők döntik el a meccsek sorsát. Marco Rossi szövetségi kapitányt pedig nem sokkal a meccs vége előtt még kórusban éltette a közönség. Tudathasadásos állapot lenne, ha most a fejét követelnék...
A magyar labdarúgó-válogatott kis lépésekkel ugyan, de fokozatosan fejlődött a Rossi-érában, ám még nem eleget. Nem eleget ahhoz, hogy ott legyünk a jövő évi világbajnokságon.
