Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Orbán Viktor: az orosz energia vásárlásának felfüggesztése esetén 4 százalékkal csökkenne a magyar GDP

2025. szeptember 26. 9:35 // Forrás: MTI
Ha Magyarország felfüggesztené az orosz gáz és olaj vásárlását, akkor a magyar gazdaság azonnal 4 százalékkal csökkenne, családok százezrei mennének tönkre pillanatok alatt - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Orbán Viktor azt mondta: ebben az esetben részben nem lenne energia, ami meg lenne, annak az ára sokszoros lenne, és százezer forintokkal fizetnének többet a magyar családok.

Hangsúlyozta: Magyarországnak nincs tengerpartja, ezért hajókon nem tud szállítani sem gázt, sem olajat, kizárólag vezetéken. Hozzátette, egyelőre senki nem tud olyan csővezetéket mutatni, amelyen keresztül el tudnák látni Magyarországot, csak azt, amit még a kommunista időkben építettek ki, illetve amit az elmúlt 10 évben a Magyarország déli irányban kifejlesztett.

A kormányfő jelezte: beszélt erről az amerikai elnökkel is, akinek elmondta, az IMF (Nemzetközi Valutaalap) magyar gazdaság állapotáról készített jelentése is megállapította, hogy ha leválasztják Magyarországot az orosz kőolajról és földgázról, azonnal, "egy minutumon belül" a magyar gazdasági teljesítmény 4 százalékkal leesik. "Az katasztrófa. Az azt jelenti, hogy a magyar gazdaság térdre rogy" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy az amerikai elnök elfogadta-e ezeket az érveket, Orbán Viktor azt válaszolta: Amerika nagy ország, Magyarország kisebb, de mindkettő szuverén ország, és "nincs szükség arra, hogy bármelyikünk elfogadja a másik érveit". "Amerikának is megvannak az érvei, meg az érdekei, meg Magyarországnak is. Egy dolgunk van, hogy ezeket világosan kifejezzük és képviseljük. És ha jó viszonyban vagyunk, mondjuk barátok vagyunk, akkor meghallgatjuk. Aztán mindenki teszi, amit akar" – mondta a miniszterelnök.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.