Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Nem ért egyet a távhőtermelés átalakításával a Híd a Városért

2025. szeptember 23. 22:19
Az ellenzéki képviselőcsoport álláspontját Somfai Attila önkormányzati képviselő ismertette keddi sajtótájékoztatóján.

Somfai jelezte: a kérdés csütörtökön kerül a képviselőtestület elé. 

Az előterjesztésből kiderül: eddig a távhő előállítását (a gázerőmű üzemeltetését) és a távhőszolgáltatást (a termelt hő eljuttatását a lakossághoz) a VKSZ Zrt. házon belül oldotta meg. A jövőben kettéválasztanák a két feladatot: a távhőszolgáltatást továbbra is a VKSZ Zrt. végezné – a lakosságot tehát közvetlenül nem érintené a változás –, míg az erőmű üzemeltetését, karbantartását és fejlesztését egy külső cégre bíznák (noha az erőmű maga továbbra is a VKSZ tulajdonában maradna). 

Indoklásként azt fogalmazták meg, hogy  a gáz beszerzési ára komolyabb kilengéseket mutatott az elmúlt öt évben, ráadásul a VKSZ Zrt-nek előre láthatóan nem lesznek meg a szükséges anyagi forrásai a rendszer fejlesztéséhez – több milliárdos befektetést igényelne az, hogy a rendszert függetlenítsék a földgáztól és növeljék a megújuló energiaforrások használatát, ami az Európai Uniónak stratégiai célja. De már a rendszer szinten tartása is komoly kiadásokkal járna a gázkazánok elöregedése miatt. 

Az előterjesztés értelmében így a hőtermelői vagyonelemeket a VKSZ Zrt. 15 évre bérbe adná a Greenergy Bakony Távhő Kft-nek, hogy ők állítsák elő azt a hőt, amit a VKSZ szolgáltatóként eljuttat a lakossági ügyfelekhez.

Somfai a sajtótájékoztatón rámutatott: a távhő stratégiai ágazat, azt az önkormányzatnak a saját kezében kellene tartania. Részben azért, mert ez a VKSZ egyetlen nyereséges üzletága, részben pedig azért, mert az önkormányzat privát hőtermelők bevonásával tudná támogatni az iparterületen működő cégeket távhőszolgáltatással – ezt a naperőműveket kisegítő erőműi kapacitásban létrejött hulladékhő becsatornázásával képzeli el a képviselő.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.