Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Dávid is képes volt legyőzni Góliátot...

2025. szeptember 12. 18:30
Ugyan a kupában egy futballmeccsen bármi megtörténhet, a papírforma mégis biztos debreceni győzelmet ígér a szombaton 15 órától Veszprémben lejátszásra kerülő NB III-as helyi VSC és a vendég, élvonalbeli DVSC Magyar Kupa-találkozóján. Nem volt ez mindig így a bakonyi és a hajdúsági csapatok vonatkozásában.

Az egycsoportos, húsz csapatot számláló NB II 1983-1984. évi idényében mindkét összecsapást megnyerték a debreceniek: ősszel Veszprémben 3-2-re, tavasszal hazai pályán 4-0-ra. A királynék városában 4000, a Loki otthonában 6000 néző előtt játszottak a csapatok. Ilyen érdeklődés nem ment ritkaságszámba azokban az időkben a másodosztályban. Az idény végén a debreceniek az Eger mögött a második helyen végeztek, és feljutottak az NB I-be, a Bakony Vegyész pedig újoncként hatodik lett.

Az NB I-ben négyszer mérkőzött meg egymással a Veszprémi SE és a Debreceni Vasutas SC. 1989 őszén a VSE Glázer Róbert vezetőedző szakmai irányításával 2-0-s félidei vezetés után 4-0-ra diadalmaskodott Rugovics Vendel, Gazsó Csaba és Horváth László két góljával. 1990 tavaszán a DVSC hazai pályán 1-0-ra visszavágott. Az idény végén a veszprémiek a hatodik helyen álltak a tabellán, a hajdúságiak az éppen még bennmaradást érő tizennegyedik helyen zártak. A következő szezonban előbb Debrecenben találkozott újra a két gárda, ahol 8000 néző előtt 2-2-es döntetlen született. Szeibert György és Rugovics Vendel szerezte a VSE góljait. 1991 tavaszán a hajdúságiak egy tizenegyesből elért góllal 1-0-ra győztek a királynék városában. Ezen a mérkőzésen már Dunai Antal ült a veszprémi kispadon, aki az ötödik helyre vezette csapatát, míg a DVSC kiesett az NB I-ből.

Legutóbb, 2021 őszén 1-0-ra nyert Veszprémben a Loki (archív fotó)Legutóbb, 2021 őszén 1-0-ra nyert Veszprémben a Loki (archív fotó)

Kétszer a Magyar Kupában is összemérte tudását a két egyesület. Az 1999-2000. évi idényben az előcsatározások során az akkor a harmadik vonalban szereplő bakonyi gárda megnyerte a négycsapatos csoportját. A veszprémiek itthon 2-0-ra legyőzték a Kaposvári Rákóczit, majd 1-1-re végeztek az NB I-es Zalaegerszeggel, végül 3-1-re nyertek Harkányban. A debreceniek erőnyerők voltak a sorozatnak ebben a szakaszában, mert az európai kupaporondon képviselték Magyarországot. Az első kieséses körben, a legjobb tizenhat közé jutásért a veszprémiek nagy meglepetésre 1-0-ra legyőzték a Videotont Székesfehérváron. Ugyanakkor a DVSC hazai pályán 2-1-re nyert a BKV Előre ellen. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében sorsolták össze a két együttest, és a debreceniek meggyőző fölénnyel 3-0-ra jobbnak bizonyultak Veszprémben. Legutóbb 2021 őszén a főtábla harmadik fordulójában csapott össze a kupában a két gárda, és a Loki 1-0-ra nyert az NB III-as VLS otthonába.

A papírforma most is vendégsikert sejtet, de a futball szépségét az örök kiszámíthatatlanság is adja. Ez és a kupahagyományok nyújtanak esélyt a kis csapatoknak a nagyok ellen néha egy-egy váratlan bravúrra. Dávid is képes volt legyőzni Góliátot...

Darcsi István
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. 2026. március 17. 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.