Létezik egy egyszerű, de annál látványosabb fizikai kísérlet. Amikor túlhűtik a vizet, vagyis úgy megy nulla Celsius fok alá a hőmérséklete, hogy közben az állaga folyékony marad. Ilyenkor elég csak megpöccinteni az üveget, a kristályosodás pedig láncreakcióként fut végig rajta és másodpercek alatt látványos jégkristállyá változik át.
Hogy miért érdekes ez, azon kívül, hogy bebizonyítja, nem kell a CERN fizikusának lenni, hogy gombfocit játszhassunk a molekulák szerkezetével? Azért, mert az ilyen és ehhez hasonló fizikai törvényszerűségek az ember kulturális dimenziójában is léteznek. Néha ott is elegendő egy nüansznyi sugallat, ami aztán elindítja a kreatív láncreakciót, a végén pedig testet ölt egy olyan garázszenekar, aminek létrejötte lehet, hogy leginkább a tagjait lepte meg. Főleg most, amikor már második lemezüket helyezték fel az internet képzeletbeli bakelitlejátszójára.
Nagy Beni, Szabó Zoli, Gyulai Attila, azaz a BenZolEx
A BenZolEx története, mint sok másik tiszavirág életű kreatív produkcióé, a pandémia alatt kezdődött. Akkor, amikor emberek tömegei a fél karjukat odaadták volna egy kis kulturális impulzusért, de mivel a WHO javaslatára a kormányok rávágták az ajtót a háztartásokra, jobb híján ezt maguknak kellett megoldaniuk.
Egy nemesvámosi családi ház nappalijában is ez játszódott le 2020 elején, azzal a különbséggel, hogy a BenZolEx nem múlt el a kijárási tilalom feloldásával.
Gyulai Attila, az extravagáns festőművész, a balkáni Dalí, vagy Picasso Mozartja, ahogy szerénytelenül hivatkozott már magára, két fiatal barátjával, Nagy Benedek Benivel és Szabó Zolival próbálta átvészelni házukban a maszkos vészkorszakot. Attila épp akkor rendezgette készülő műtermét, a két fiatal srác pedig a nappaliban, szokásukhoz híven valamelyik állkapocszsibbasztó trappelős rap-előadó albumát hallgatta.
„Nekem a fiók mélyén volt egy felvételem. Egy soha el nem készült rap számnak az első versszaka. Egy korábbi projektemhez, az Exquizite-hez készítettem. Régi magyar mesefigurákat gondoltam újra és festettem pólókra, de aztán a szerzői jog útvesztőjében elhalt ez a dolog, a dal pedig sosem készült el. Akkor odaadtam a srácoknak, hogy kezdjenek vele valamit, ha akarnak. Aztán visszamentem építeni a műtermemet.” – Attila így emlékszik vissza, arra az esetre, ami végül a BenZolEx esetében az a bizonyos kreatív sugallat lett, amitől, mint a jégkristályok a lehűtött pohárban, összeállt a zenekar.
„Fél óra múlva már nem a hangfalakat hallottam a szomszéd szobából, hanem hogy a két srác kiegészítette a szöveget a saját verzéjükkel, amit hirtelen felindulásból akkor írtak meg. Sőt, zenét is készítettek hozzá és azt próbálgatták éppen. Visszamentem hozzájuk, annyit mondtam, hogy ez kur nagyon jó! Nyomjuk tovább!”
Másnap ugyanúgy a nappaliban leforgatták hozzá a videóklipet is. Saját telefonnal és gimballal. Egyik pillanatról a másikra pedig már zenekar voltak, még ha ebben a formában ki sem mondták az elején – a BenZolEx, ami keresztnevük és Attila esetében a jogászok által lefejezett, ám új formájában főnixként életre kelő projektjének első szótagjából jött létre.
De vajon együtt jár-e a zenekari léttel az álmodozás a nagyszínpad deszkáiról, vagy hogy megvadult rajongó lányok kérjenek autogramot a dekoltázsukra a backstage előtt? A BenZolEx rácáfol erre, hiszen bármennyire hízelgő a színpadi reflektorlámpák melege, a háttérben ott állna egy menedzsment, a kiadó képviselője, egy sajtófőnök és a többi olyan kötöttség, ami poroltóként hűtené az örömzenélés érzését.
Márpedig a BenZolEx elsősorban örömzene hármójuknak. Ők a G-Unit Village People-je. „A zenekarban nincs frontember, vagy megfordítva, három frontember is van.” – Mondta Attila, aki viszont a stílusukat már nem tudta egyértelműen behatárolni. „Trapnek indult, mert a srácok azt szeretik. De aztán Zoli elővette a gitárját és valódi hangszerekkel kezdett zenét írni a szövegekre. Valójában fogalmam sincs, hogy milyen stílusban zenélünk.”
Ahogy annak sem volt kikövezett útja, hogy miről szóljanak a szövegek. Jóformán szétnéztek a szobában és amiről valami eszükbe jutott, az belökte a rímeket, amik aztán katonásan követték egymást. A kezdeti időkben volt, hogy egy hét alatt három dalt is megírtak, majd hónapokig érintetlen maradt a jegyzetpapír. Nem volt elvárás sem feléjük, sem magukkal szemben.
„Mindhármunknál minden sor őszinte. Nem játszuk el, hogy a gettó nevelt fel és onnan törtünk ki, mert nem így volt. Nem bérlünk a klipekhez egy Diablót és nem állunk elé veretni, a háttérben bikinis táncoslányokkal, mert mi akkora gengszterek lennénk! Káromkodni sem nagyon szoktunk a szövegekben. Ez az egész nem lenne hiteles, viszont talán egy kis fricskát is adunk azoknak, akik belemennek ebbe műanyag színjátékba. Ha egy szponzor az elvárásaival együtt bejönne a képbe, lehet, hogy az a BenZolEx végét jelentené.”
Egy albumnyi szerzemény végül három év alatt összejött – megszületett a BenZolEx első lemeze, ami aztán rögtön landolt a különböző internetes zenelejátszó alkalmazásokban. A lájkok, elismerő kommentek pedig szépen lassan, de elkezdtek szemerkélni a dalok alá.
Sőt, a BenZolEx túl van már első koncertjén is. Nem a Sziget, vagy a Gyárkert színpadján, hanem egyelőre az eplényi kultúrházban. De olyan volt, mint egy igazi, komoly produkció, emlékszik vissza Attila. Meg volt hirdetve eseményként, voltak plakátok és jöttek rá érdeklődők, nem csak a baráti kör tagjai. Persze az sem volt hátrány, hogy Eplényben a kultúrházzal szemben van a kocsma, ahonnan szintén vonzott be embereket a BenZolEx koncertje, ahol az összes addigi dalukat előadták, többször átöltöztek a koncert alatt, pont, mint Eminem, vagy 50 Cent szokta.
„Köztünk nincsenek viták, mert semminek nincs akkora súlya, hogy érdemes lenne vitázni rajta.”
A szövegeket is mindenki maga írja a zenekarban, mégis a zsigeri összhang érezhető, még akkor is, ha alapvetően három merőben eltérő személyiség is alkotja a BenZolExet.
„Én a filozofikus figura vagyok, az öreg megmondóember, legalábbis hozzájuk képest. Zoli már sokkal érzelmesebb alkat. Az ő szövegei néha nagyon mélyről jönnek és humoros köntösben, de fontos üzeneteket közvetítenek. Beni pedig generációjának a Duracell-nyula. Ő a lazaság, a bulihangulat felelőse, a BenZolEx fordulatszám mérője.”
Időközben akarva vagy akaratlanul, de mégis elkezdtek a profi zenekarokra hajazó rutinokat magukra ölteni. Ahogy Attila mondta, most már vannak Exel-tábláik, ezekben jegyzik, hogy melyik napokon forgatnak videóklipet és kinek mi a feladata ebben. „Zoli összeírja és szamon tartja a kellékeket, Benivel pedig, ha kell, akkor szerzünk egy vitorlást, vagy akár egy szamarat a kliphez. Elkezdtünk tudatosabban dolgozni. Már-már megkomolyodtunk, persze csak amennyire szükséges.”
Zoli időközben elvégzett egy hangmérnöki képzést is, tudását pedig a BenZolExen csiszolgatja a gyakorlatban. Így a „garázszenekar” kifejezés lassan kezdi elveszíteni az érvényét, a képzeletbeli füstös alagsor helyett már a nappaliban dolgoznak, fáradhatatlanul.
A második album ennek a folyamatnak a szintézise. Ugyanis a napokban látott napvilágot a BenZolEx új lemeze, ahol szakítva az eddigiekkel, már felfedezhető egy, a zenékhez sormintaként szolgáló stílusforma is.
„Latinosra vettük a figurát. Ez Nemesvámosról a Los Vamos életérzés, ami ugyanúgy zsigerből jött, de ezt sem gondoltuk túl, csak egy kicsivel több tudatosságot tettünk bele, Zoli pedig megcsillogtatta benne egyre komolyabb hangmérnöki tudását is.”
A BenZolEx számok zavarba ejtően karcolják a zenei ízlésvilág tükörfelületét. Mosolyt csalnak az arcra, de nem hagynak féktelenül nevetni. Megmutatnak gondolatokat, életérzéseket, de nem akarnak végig kísérni az úton. De közben végletekig komolyan veszik a komolytalanságot.
