Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Évadot nyitott a Veszprémi Petőfi Színház

2025. augusztus 27. 11:54
Kedd délután ünnepélyes keretek között megtartották a 2025/26-os évadnyitó társulati ülést a Petőfi színházban, ahol a múlt értékelésén túl a jövő céljait is megfogalmazták.

Varga Tamás alpolgármester a város önkormányzatának nevében üdvözölte a társulatot. Azt mondta: a Veszprémi Petőfi Színház minden évben egyre magasabbra teszi a lécet, amit képes is megugrani. A megújulás képessége Varga szerint a közönség számára is érzékelhető, s ez a siker egyik kulcsa lehet. Köszönetet mondott a munkáért, amit a város kultúrájáért tesznek, és további sikereket kívánt a társulatnak.

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója köszöntötte a társulatot, s mint elmondta, a rengeteg munka mellett azért a pihenésre is jutott idő. A nyár legnagyobb sikere az augusztus huszadikán bemutatott István, a király volt, amelynek premierjén a szerzőpáros, Szörényi Levente és Bródy János is tiszteletét tette. Az igazgató külön kiemelte, hogy az ismert darab terhét – miszerint generációk nőttek fel az előadáson – jól bírta a társulat, hiszen hatalmas siker lett, és a szerzőpáros is külön kifejezte gratulációját.

A darab az új évadban már bérletes előadás lesz, így akik nem tudtak huszadikán jelen lenni, ősszel bepótolhatják.

Oberfrank visszatekintett a nyár további eseményeire is: számos új helyszínen játszhattak és még fognak is, de például külföldre is lehetőségük volt elmenni. Idén ősszel is lesz nyíltnap, és a Magdi című előadást is újra megtekinthetik a színházkedvelők, hiszen a boldoggá avatás tiszteletére műsorra tűzik. 

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese a megújulás kapcsán bejelentette: az arculat változni fog Horváth Renátó szakmai vezetése által. Renátó már az Ady & Léda című darab rendezésével óriási sikert ért el a városban, most pedig a színház kreatív arculatán is dolgozik. Továbbá bemutatták Benkő Pétert, aki az évadban Molnár Ferenc, Az ördög című darabját rendezi.

Benkő PéterBenkő Péter

A társulati ülésen Nagy Károly kanonok, a színház lelki vezetője is felszólalt, erőt és hitet adva az új évad kihívásaihoz.

Az előadásokról, bemutatókról bővebben itt olvashat.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.