Idén 125 éve született a XX. század egyik legismertebb magyar képzőművésze, Barcsay Jenő – az ő munkássága előtt hajt fejet a Művészetek Háza legújabb kiállítása, amelyben szombat délelőtt Szabó Noémi művészettörténész, Barcsay-kutató tartott tárlatvezetést.
Barcsay Jenő: Színek (1982)
BARCSAY JENŐ 1900. január 14-én született. Tanulmányait 1921 őszén kezdte meg, először Vaszary János, majd Rudnay Béla osztályában a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 1945-ben kinevezték a Magyar Képzőművészeti Főiskola anatómia- és szemléleti látszattan tanárának, nyugdíjazásáig számos művészgenerációt tanított. 1964-ben Érdemes Művész kitüntetésben részesült, és a Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiemelt kiállítója volt. Utolsó jelentős kiállítása 1982 szeptemberében a budapesti Műcsarnokban nyílt meg. 1988-ban hunyt el.
Szabó Noémi megjegyezte: Barcsay a maga korában egyfajta művéseti sztárnak számított, a társadalom szélesebb rétegei számára is ismert figura volt. Barátsága Deim Pállal fontos epizódja a XX. század magyar művészettörténetének. A két férfit összekötötte Szentendre, és a csend, a statikusság, a cselekvéstelenség, ami mindkettejük művészetének alapját jelentette. Ugyanakkor jelentős különbségeket is láthatunk kettejük pályafutásában: míg Deim viszonylag hamar rátalált a motívumára és stílusára, életműve koherens, homogén, monolit egészt alkot, addig Barcsay megjárta a képzőművészet sok grádicsát, sokfelől merített inspirációt, és igazán csak a hatvanas éveire alakult ki jellegzetes stílusa.
Szabó Noémi
Barcsay alakját a műgyűjtő, Vass László is megidézte. Vass harmincas éveiben járt, amikor kezdő műgyűjtőként felkereste műtermében az idős művészt, aki megnyílt a beszélgetésben, és a két fél között aktív kapcsolat alakult ki: a műgyűjtő hetente látogatta a mestert, és időközben szépen gyarapodott a gyűjteménye. Mint mondja, közös értékeket vall Barcsayval, a minimalizmus, a tisztaság, a rend és a nyugalom vonzotta a képeiben.
Barcsay és Deim között Szentendre jelentette az egyik kapcsolatot – vette vissza a szót Szabó Noémi, immár a gyűjtemény emeleti kiállítóterében, ahol a fiatalabb festő alkotásait láthatjuk. Barcsay ugyan Erdélyből érkezett, Deim azonban tős-gyökeres szentendrei volt. Barcsay már Deim születése előtt beleszeretett Szentendrébe: amikor Trianon után Magyarország elvesztette a korábbi művésztelepeit – köztük a legjelentősebbet, Nagybányát is –, a hazai művészvilág Szentendrén indított új alkotó közösséget. Barcsay 1929-ben látogatta meg a telepet, és innentől kezdve egész hátralévő életében kötődött a városhoz.
Deim Pál: Kinyílt tér (2006)
DEIM PÁL festő, grafikus, a hazai modern művészet egyik fontos alakja 1932-ben született Szentendrén. A pannonhalmi bencés gimnázium elvégzése után a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Bernáth Aurél és Barcsay Jenő voltak. A hatvanas évek elején indult művészi pályája kezdetétől sajátos, geometrikus formákra épülő, meditatív képi világot alakított ki. Munkáiban egyszerre volt jelen a szerkesztettség és a személyesség, a redukált forma és a belső derű. Évtizedeken át Szentendrén élt és dolgozott, 1990 és 2006 között a Ferenczy Múzeum igazgatójaként is tevékenykedett. Művészetét számos elismeréssel díjazták, többek között Kossuth- és Munkácsy-díjjal is kitüntették. 2016-ban szülővárosában hunyt el.
Deim Pál művészetében 1968-ban bukkant fel az a bábu-motívum, ami mellett aztán egész hátralévő életében kitartott. Stilizált, arctalan, személytelenített emberalakjai egyszerre idézik a játék figuráit és a szakrális ikonográfia távolságtartó formanyelvét, miközben mozdulatlanul, szinte lebegve állnak meg a képben, kifejezve test és lélek egységét és egyszersmind ellentétét. Ez a motívum egyébként nem egyedülállóan Deimé, végigsöpört a szentendrei művészeken, többeknél felbukkant, és bizony az idősödő Barcsaynál is megjelent.
Szabó Noémi (a háttérben Vass László műgyűjtő)
A két művész munkássága és barátsága tehát kölcsönösen hatott egymásra – e köcsönhatás nyomaira pedig mi magunk is vadászhatunk a Vass Gyűjtemény termei között sétálva. Igazán csak azt sajnálhatjuk, hogy a két művész alkotásai a térben eltávolodtak egymástól: Barcsay munkáit a földszinten, Deim képeit a galérián találjuk, s így kevés lehetőségünk marad arra, hogy közvetlenül, egymás mellé téve hasonlítsuk össze a két alkotó munkásságát, és keresgéljük a közös jegyeket a művészetükben.
