Az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatósága idén is a veszprémi Acticity nagytermében tartotta meg hagyományos évzáró ünnepségét. A rendezvényt Császár László, az igazgatóság társadalmi elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent csapatokat, szülőket, támogatókat, valamint az elnökségi és bizottsági tagokat.
A megemlékezés sem maradt el: Finta Péter, a vármegyei igazgatóság vezetője egy nemrég elhunyt játékos, a Veszprém vármegyei labdarúgás ismert alakja, Rappali István – a sportágban ismert nevén, „Nagy Mackó” – előtt tisztelgett. Az esemény résztvevői egy perces néma csenddel adóztak emlékének.
Az igazgató ezután értékelte a mögöttünk álló idényt, kiemelve, hogy a vármegyében már közel 15 ezren futballoznak, ami figyelemre méltó eredmény. Az évzáró ünnepség keretében minden korosztályban elismerésben részesültek a legjobbak: kiosztották a kupákat, érmeket, valamint a gólkirályi és gólkirálynői címeket is.
Díjazták a kispályás bajnokság, a futsal sorozatok, a Téli Kupa, valamint a férfi és női vármegyei bajnokság, továbbá az utánpótlás-bajnokság legjobbjait is. Az ünnepség végén Szabó Béla életműdíjat kapott a várpalotai labdarúgás érdekében végzett munkájáért.
Kiemelkedő egyéni elismerést kapott Nagy Krisztián, a Frutti Drink Perutz FC játékosa, aki a Vehir.hu Veszprém vármegyei I. osztály gólkirályi címe mellett elnyerte a vármegyei napilap „Az év játékosa” díját is. Ráadásul csapatával osztályozón harcolta ki a feljutást, így a Perutz FC júliustól a harmadosztályban szerepelhet.