Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Június 12-e legyen a veszprémi labdarúgás napja!

2025. június 12. 11:19
Sosem feledheti azt a napot az a hatezer ember, aki ott volt a veszprémi stadionban 1988. június 12-én. Történelmet írt akkor a helyi futballcsapat azzal, hogy az NB II-es bajnokság megnyerésével feljutott a sportág hazai élvonalába.

Hosszú hónapokon át állt a bajnoki táblázat élén a a Veszprémi SE, de az utolsó előtti fordulóban kikapott Komlón, és az üldöző Dunaújváros jobb gólkülönbséggel megelőzte. Matematikailag ekkor már biztosan NB I-es volt a VSE, de Glázer Róbert vezetőedző és játékosai bajnokok akartak lenni, de ez már nem csak rajtuk múlott.

Az utolsó fordulóban a középmezőny erős alakulata, a Nyíregyháza látogatott Veszprémbe, az éllovas Dunaújváros vendége pedig a harmadik helyen álló Szeged volt. Az újvárosiak visszaelőzéséhez, ezzel az aranyérem megszerzéséhez a veszprémieknek több pontot kellett szerezni a bajnokságot záró napon. Az egy időben kezdődött mérkőzések szünetében a Dunaújváros 3-0-ra vezetett, a királyné kvárosában viszont nem esett még gól. Látszólag minden eldőlt. De csak látszólag...

Akkoriban még nem létezett internet, mobil, még vezetékes telefon se volt mindenhol. A veszprémi játékosok csak arra koncentráltak, hogy rajtuk ne múljon. Kapuja elé szegezték a Nyíregyházát, de talán a túlzott akarat miatt sehogy se tudtak betalálni a kapuba. Sőt, a kitámadó, és így hátul fellazuló hazaiak mellett a vendégcsapatnak is volt gólszerzési lehetősége, de a veszprémi mezben utoljára szereplő, a Ferencvároshoz visszatérő Szeiler József megmentette kapuját a góltól. Öt perccel a meccs vége előtt Kiss Géza játékvezető kiállította a veszprémiek irányító középpályását, Onhausz Tibort, aki minden áron meg akarta akadályozni a nyírségiek újabb veszélyes kontráját. Emberhátrányban végképp minimálisra csökkent a győzelem megszerzésének esélye. Ám a hazaiak nem adták fel. A 87. percben az előretörő Rugovics Vendel buktatásáért megítélt szabadrúgást Csomai József ívelte a nyíregyházi kapu elé, amit Horváth I László mindenkit megelőzve az ötösről  védhetetlenül fejelt a kapu bal oldalába, 1-0.

Megvan a győzelem! De mi a helyzet Dunaújvárosban? A stadion portájáról telefonálva valaki megtudta, hogy ott még tart a meccs, melyen 3-3-ra egyenlített a Szeged. Az ottani hármas sípszóval egy időben bajnoki címet ünnepelhetett a VSE. Se előtte, se utána nem volt ilyen a veszprémi labdarúgás történetében.

A szurkolók már a feljutásért is rendkívül hálásak voltak kedvenceiknek, ezért előre megszervezték az NB I-be jutás megünneplését. Előkerült egy lovashintó, melyen a mezüktől megszabadított,  félmeztelenre vetkőztetett futballistákat fuvarozták körbe a stadionban. Az ünneplés az öltözőben és az utcán folytatódott. A játékosok kivették foglalatából az öltöző nagy ablakát, s a közös öröm a tetőfokára hágott. Tapsoltak, skandáltak, énekeltek a szurkolók, és próbáltak valami ereklyét szerezni, mire Csepely Imre szertáros bánatára kirepült az ablakon a felszerelés néhány darabja. Az ünneplés a Metrónak nevezett belvárosi pincesörözőben zárult a késő éjszakai órákban, majd még egy héten át tartott a különféle hivatalos és sportbaráti fogadásokkal.

Június 12-e 37 évvel ezelőtt aranybetűkkel került be az 1912 óta létező veszprémi labdarúgás történelemkönyvébe, amit azóta sem sikerült felülmúlni, és ez a közeli jövőben sem tűnik valószínűnek. Ezért mindaddig június 12-e legyen a veszprémi labdarúgás napja!

És akik 1988-ban ezen a napon a pályán és a kispadon bajnoki címre vezették a VSE-t a Nyíregyháza elleni mérkőzésen: Szeiler József (kapus), Bognár Péter, Baranyi Sándor, Csik Ferenc, Szécsi János (védőjátékosok), Csomai József, Onhausz Tibor, Kelemen Miklós (középpályások), Rugovics Vendel, Gáspár Zoltán, Horváth I László (csatárok). Csereként lépett pályára Fridmann Tibor és Sánta László. Vezetőedző: Glázer Róbert, pályaedző: Zsenticskó István, gyúró: Éger Károly, csapatorvos: dr. Nemecz Pál. Sajnos közülük Csik, Onhausz, Fridmann, Zsenticskó és Nemecz doktor már nincs közöttünk, de örökké élnek azok emlékezetében, akik átélték azt a csodálatos napot.

A Népsport másnapi számának tudósítása a veszprémi bajnokcsapat fotójávalA Népsport másnapi számának tudósítása a veszprémi bajnokcsapat fotójával

Darcsi István
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. 2026. március 17. 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.