Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

35 éve mozgásban: jubileumi évadzárót ünnepelt a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió

2025. június 9. 12:26
A Petőfi Színház színpadán lépett fel az a több tucat gyermek, akik ma már egy 35 éve álomból kinőtt közösség részeként mutatták be mozgásművészeti tudásukat. A jubileumi évadzáró gála méltó ünnepe volt a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdiónak, egy olyan veszprémi műhelynek, amely három és fél évtizede alakítja és neveli a város ifjúságát a mozgás, a tánc és a kitartó munka örömén keresztül.

Az esemény fővédnöke, Porga Gyula, Veszprém város polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: a közösség ereje abban rejlik, hogy egyetlen ember álmához – Dr. Kiszelyné Czibik Tünde táncpedagógus mester elképzeléséhez – évről évre, generációról generációra egyre többen csatlakoztak.

„Ha valaki mer nagyot álmodni, biztos lehet benne, hogy ebben a városban társakra talál” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a 35 év a stúdió és egész város közös története.

A stúdió 1990-ben indult útjára a Cholnoky Jenő Általános Iskolában, mindössze 12 növendékkel. Azóta országos és nemzetközi versenyeken is sikeresen szerepeltek tanítványaik, Európa-bajnoki címeket is szereztek. Működésük során külön hangsúlyt fektetnek a testtudat fejlesztésére, a művészi kifejezésre és a közösségformálásra. Az évek során több ezer gyermek fordult meg a stúdióban, akik mozgáskultúrát tanultak, és mellette hitet is abban, hogy a kitartó munka valódi érték.

Az ünnepi esten fellépő gyerekek mögött álló családokat is méltatták, hiszen – ahogy elhangzott – a háttérben dolgozó segítők nélkül ez a közösség sem juthatott volna ilyen messzire. A színpadra szólították azokat a támogatókat is, akik hosszú évek óta segítik a stúdió munkáját, köztük Barabásné Adonyi Szilviát, a Barabás Téglakő Kft. képviseletében.

A 35. jubileum egyben lehetőség is volt a város részéről a hála kifejezésére: nem véletlen, hogy a Csolnoky Mozgásművészeti Stúdió idén megkapta a Gizella-díjat, Veszprém egyik legjelentősebb városi kitüntetését. A díj elismerése annak a közösségformáló, nevelő és értékteremtő munkának, amelyet a stúdió évtizedek óta folytat a városban.

A gála végén nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is tekintettek: a fiatal fellépők mozdulatai és lelkesedése egyértelművé tette, hogy a stúdió álma tovább él, az új generációk szívében, lépéseiben és színpadi jelenlétében.

Fotók: Gáspár Gábor

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.