Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot hirdet a kormány állatvédő szervezetek számára

2025. május 27. 11:35
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy május 27-én, kedden 12.00 órakor megjelenik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat kiírása. A kormánybiztos elmondta, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek eddig soha nem tapasztalt anyagi forrásban részesültek 2021- től kezdődően.

„Az állatvédelem területén dolgozó civil szervezetek munkája nélkülözhetetlen. Ezt az elmúlt években is elismertük, amikor 2022-ben és 2024-ben is félmilliárd forintos keretösszeggel támogattuk őket. Most azonban új fejezetet nyitunk: a támogatást megduplázzuk, és 1 milliárd forintos pályázatot írunk ki számukra” - emelte ki Ovádi Péter, aki azt is hozzátette, hogy a döntés nemcsak anyagi szempontból jelent óriási előrelépést, hanem egyértelmű üzenetet is hordoz: az állatvédelem közös felelősség, és számíthatnak a Kormány támogatására azok, akik nap mint nap tesznek az állatok jóllétéért.

A kormánybiztos a pályázat részleteivel kapcsolatban elmondta, hogy az idei pályázati kiírásban is cél volt az adminisztrációs terhek csökkentése, a pályázás továbbra is elektronikus ügyintézésen keresztül zajlik és igyekeztek a felületet minél egyszerűbbre alakítani, hogy mindenki számára egyértelmű legyen. A pályázatra azok a civil szervezetek adhatják be kérelmüket, amelyek állatvédelemmel, vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak, és 2025. január 31. előtt jogerősen nyilvántartásba vették Magyarországon. Ovádi Péter kiemelte, hogy előzetesen egyeztetve Szentkirályi Alexandra frakcióvezető asszonnyal a támogatás keretösszegét a kezdeti tervekhez képest megemelték, annak érdekében, hogy a fővárosi civil szervetek is kellő hangsúlyt kaphassanak.

Az elnyert támogatás széles körben felhasználható: működési és programköltségekre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásokra, gépjárműbeszerzésre, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját vagy bérelt ingatlan fejlesztésére (pl. férőhelybővítés, kennel vagy kifutó építésére is) fordítható.

„A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 15.000.000 forintig terjedhet” – emelte ki Ovádi Péter, hozzátéve, hogy az ivartalanítás támogatására is igyekeznek figyelmet fordítani. A társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az elnyert támogatási összeg legalább 20 %-át kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani. A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó Igazságügyi szervezetek esetében pedig minimum 20 %-ot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

A pályázati kiírás 2025. május 27-én, 12:00 órakor jelenik meg, és a pályázatok benyújtására 2025. június 26-án 14:00 óráig van lehetőség a https://nir.bgazrt.hu oldalon keresztül. A pályázat lebonyolítója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a pályázattal kapcsolatos kérdéseket az allatvedelem@bgazrt.hu e-mail címen és a +36 1 896 0620 telefonszámon lehet feltenni a lebonyolító számára.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.