Molnár Ferenc briliáns logikával szőtt és csalhatatlan színpadi érzékkel bonyolított darabjában egy szobát összekötő ajtó játssza a "főszerepet". Hogy mire szolgál? Természetesen arra, hogy bonyodalmat okozzon.
Keresztesi László és Magashegyi Nóra
A történetben Turai és Gál, a sikeres színműíró-páros fiatal pártfogoltjukkal és barátjukkal, Ádám Albert zeneszerzővel meglepetésszerűen érkezik Balogh Annie primadonna látogatására. A fülig szerelmes Ádám a menyasszonya melletti szobát kapja, ám épp mikor a három barát készül kinyitni a szobákat elválasztó ajtót, szenvedélyes és alig félreérthető jelenet fültanúi lesznek, ami a gyönyörű színésznő és egykori szeretője, a korosodó drámai színész, Almády között zajlik.
Vándorfi László és Koscsisák András
Ádám csalódottsága kétségessé teszi Annie-val készülő házasságát és az új operett zenéjének megírását is, amire eddigi boldogsága és a szerzőpár sarkallta. Lehet, hogy a kétségbeejtően mulatságos bonyodalmak sora csupán alkalmat szolgáltat arra, hogy a mindig bizakodó, csupa szív Turai zsenialitása még erre a reménytelen helyzetre is megoldást találjon? Molnár Ferenc világhírű műve páratlanul szellemes, elegáns játék, melyben döntse el ki-ki, hogy mi a valóság és a látszat, az igazság és a hazugság, az élet és a színház.
Ez áll az előadást beharangozó plakáton, s mivel Molnár Ferenc klasszikusáról van szó, a nézők fejében bizonyára a cím hallatán elindulnak különféle képzettársítások, régi emlékek, akár olvasmány, akár előadás élmények, sőt, sokaknak még a tizennégy évvel ezelőtti Pannon Várszínházas darab is bevillanhat, ahol szintén Vándorfi László játszotta Turait.
Annie szerepében Magashegyi Nóra
S tudván, hogy egy ismert darabról, klasszikus történetről beszélünk, bizony bátor vállalás a színház részéről annak repertoárra tűzése, de látva az előadást szerencsére minden kétely eloszlik a nézőben, s egy vadonatúj, jó tempójú, humoros előadást láthat.
Vándorfi László megkeresésünkre elmondta, nagyszerű érzés újra színpadon állni: „Rengeteget nevettünk a próbák alatt, nagyon szeretek játszani, izgulni nem volt időm, hiszen közben az előadás rendezője is vagyok, színházat vezetek, egyéb ügyeket intézek… Így előfordult, hogy a sok teendő között beestem a próbákra; másfajta létezés a színészi, de szerencsére előjöttek a régi reflexek. A tizennégy évvel ezelőtti felvételéből csupán az első öt percet tudtam megnézni, ilyenkor legtöbbször csak a hibákat látom, meg egyébként sem akartunk másolatot készíteni.
A rendezés maga nem jelentett nagy kihívást, hiszen a történések mondhatni egyszerűek: leülünk, kimegyünk, ide megyünk, oda megyünk. Inkább a viszonyok, a poénok előkészítése, valamint a ritmus helyes megtalálása a nehéz. Sok a két fős, vagy akár a hármas jelenet, ilyenkor nem mindegy, milyen a párbeszédek tempója, hogy egy-egy poén a megfelelő pillanatban hasson.”
Vándorfi úgy fogalmazott, a sok év kihagyás után is biztonságban érzi magát a szóban forgó szerepben, úgy véli, baj – például rossz végszó – esetén a kollégáival kihúznák egymást a csávából, hiszen remekül ismerik egymást, s a darabot. Hozzátette, más napirendet, erőbeosztást igényelt a szerepre való készülés, de spórolni nincs lehetőség: „Elég jól látom magam kívülről, tudom, mikor vagyok sok, vagy éppen kevés, és az utóbbi napokban megerősítettek a pozitív visszajelzések is. Belülről könnyű kontrollálni a darabot, hiszen nem az történik, mint néhány rendezésemben, hogy egyszerre ötezer dolog fut a színpadon.
Elég sok szövegem van, s mivel főként az első felvonásban én irányítom a tempót, nem szabad kifáradnom. Nagyon élvezem a játékot, jó érzés, amikor feladom a labdát a többieknek.
Ajánlom mindenkinek, aki egykis játékra vágyik, Molnár Ferenc története viszi magát, élvezetes. Játéknak indul, amiben lebontjuk a negyedik falat. A darab arról is szól, hogy igazából nincs valóság: mi úgy ábrázolunk valóságot, hogy füllentünk, hiszen olyan alakok bőrébe bújunk, akik nem léteznek, s olyan szituációkat vázolunk fel, amelyek valószínűleg sose történtek meg. A színház hivatása mégis az, hogy ezekkel a füllentésekkel elmondjuk a sűrűbb igazságot a játék nyelvén. Jól esett elmondani!”
Arról, hogy a jövőben milyen gyakran láthatjuk majd Vándorfit játszani, sejtelmesen annyit mondott: „Ez a jövő zenéje.”.
Az előadásról bővebben itt olvashat.
