Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Tóni jött és segített

2025. április 1. 10:07
Hetvenötödik születésnapját ünnepelte március 27-én Palla Antal egykori élvonalbeli labdarúgókapus, aki a Veszprémi SE első NB I-es meccsére már a civil életből tért vissza.

Palla Antal Budapesten született, de tősgyökeres győrinek vallhatja magát. A kisalföldi megyeszékhelyen kezdett el futballozni tizenkét esztendősen, ám csak két évvel később állt be a kapuba, addig a mezőnyben játszott. Ifistaként többek között egy másik tősgyökeres győri, a későbbi veszprémi sikeredző, Glázer Róbert is csapattársa volt, akivel a Rába ETO játékosaként az utánpótlásban bajnokságokat, majd a felnőttek között NB I-es arany- és bronzérmet, valamint Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Utóbbi diadalból oroszlánrészt vállalt, ugyanis az 1979 júniusában Budapesten a Népstadionban 1-0-ra megnyert döntőben nem tudott gólt lőni neki a magyar válogatottak sorát – Martos Győzőt, Bálint Lászlót, Rab Tibort, Vépi Pétert, Ebedli Zoltánt, Magyar Istvánt, Pusztai Lászlót, Nyilasi Tibort – felvonultató Ferencváros, hiába töltötték a játékidő nagy részét a kapuja előtt. Az MNK megnyerésével a Rába ETO jogot szerzett arra, hogy Magyarországot képviselje a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

A Veszprémi SE 1988-ban NB I-be jutott csapata Álló sor: Andorka, Horváth, Marth, Baranyi, Glázer, Palla, Onhausz, Bimbó, Szeiler Középső sor: Csepely, Gazsó, Sánta, Csik, dr. Sipőcz, Belső, Bognár, Szécsi, Éger Ülnek: Zsenticskó, Vass, Tóth, Csomai, Friedmann, Rugovics, Kelemen, GáspárA Veszprémi SE 1988-ban NB I-be jutott csapata Álló sor: Andorka, Horváth, Marth, Baranyi, Glázer, Palla, Onhausz, Bimbó, Szeiler Középső sor: Csepely, Gazsó, Sánta, Csik, dr. Sipőcz, Belső, Bognár, Szécsi, Éger Ülnek: Zsenticskó, Vass, Tóth, Csomai, Friedmann, Rugovics, Kelemen, Gáspár

Talán pályafutása legemlékezetesebb meccsét játszotta 1979 őszén a Juventus elleni KEK-odavágón Torinóban a legendás Stadio Comunaléban, ahol olyan világsztárok futballoztak az ellenfél csapatában, mint Dino Zoff, Claudio Gentile, Gaetano Scirea, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, Franco Causio, Antonello Cuccureddu és Roberto Bettega. A játékidő nagy részében az olaszok ostromolták a Rába ETO kapuját, de nem bírtak Pallával, aki kis túlzással több időt töltött a levegőben, mint a talajon. Csak egy öngóllal és egy tizenegyesből tudták bevenni a kapuját. (Egyébként azon a meccsen a 80. percben Póczik József helyett csereként pályára lépett egy veszprémi nevelésű fiatal futballista is, Jugovits Lajos.)

Palla Antal elmúlt harminckét éves, amikor hívta Veszprémbe a harmadik vonalban szereplő, de nagy terveket szövögető Bakony Vegyész. A kiváló kapus jött, és a csapatnak hatalmas hátsó biztonságot nyújtva segített feljutni az NB II-be, később pedig az élvonalba. Nem tervezett több NB I-es szereplést, de a véletlen közbeszólt. Már civil életét élte, amikor az időközben Veszprémi SE nevet felvett csapat első élvonalbeli mérkőzésére készült, de megsérült az első számú kapusa, Kakas László, Berta Ernő átigazolása pedig még nem rendeződött. Glázer Róbert kijelentette, hogy egy ifista kapussal nem szeretné bevállalni a Vasas elleni idénynyitót, amit a Magyar Televízió élőben közvetített, ezért javaslatára erre az egy meccsre visszahívták egykori győri csapattársát, Pallát. Tóni pedig jött, és segített. Ez volt a 154. NB I-es meccse.

Darcsi István
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. 2026. március 17. 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.