Mármint nem az önként vállalt csevegésre gondolok, amikor az ember maga dönt úgy, hogy laza tempóban trécsel egy futótárssal. Nem, itt azokról a külső, váratlan tényezőkről van szó, akik a futás legszentebb pillanataiban bukkannak fel – vagyis az utcán portyázó ismerősökről, akik valamiért meg vannak győződve arról, hogy ha te futsz, akkor nekik kötelességük megállítani téged és jó alaposan elmesélni az életük utóbbi fél évét, csak azért, mert tíz éve volt egy közös órátok az egyetemen.
Ezek az emberek különös képességgel bírnak: elképesztő pontossággal tudják kiszámítani azt a pillanatot, amikor végre megtaláltad a ritmusod, ráhangolódtál a zenédre, vagy épp egy - amatőr, de akkor is - tempófokozásba kezdtél. És íme, ott állnak előtted, széles mosollyal, karjukat széttárva, mintha ezer éve nem láttak volna, és erősen artikulálnak, nehogy félreértsem a helyzetet. Már ettől a gondolattól is kiesek a ritmusból, pedig még nem is lassítottam: ha futás közben próbálsz csevegni, olyan leszel, mint egy asztmás víziló; ha pedig megpróbálod udvariasan, de határozottan jelezni, hogy most éppen nem alkalmas – nos, akkor te vagy a bunkó.
Miért van az, hogy az emberek szerint a futás nem egy valódi, komoly elfoglaltság? Ha valakit egy kávézóban látnak dolgozni a laptopjánál, nem ülnek le mellé öt percre, hogy "csak egy gyors sztorit" elmondjanak. Ha valaki edzőteremben súlyt emel, nem állnak oda mellé cseverészni a hétvégi grillezésről. De ha futsz? Akkor valamiért úgy érzik, hogy ez egy tökéletesen alkalmas pillanat egy mélyebb társadalmi diskurzusra, vagy még úgy érzik, nekem tesznek szívességet, hogy ürüggyel szolgálnak a pihenésemre.
Egyetlen megoldás marad: úgy tenni, mintha nem hallottad volna, és reménykedni, hogy a következő sarkon nem áll ott egy másik ismerős.
Szóval kedves ismerősök, barátok, szomszédok, távoli rokonok és véletlenül felbukkanó ex-osztálytársak! Ha legközelebb láttok egy futót, aki elszánt arccal lohol a városon át, hagyjátok őt békén. Nem azért fut, mert egy jó beszélgetésre vágyik. Nem azért fut, mert nincs jobb dolga. Azért fut, mert – bármilyen hihetetlen– futni akar!
