Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház

2025. március 21. 14:24
Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója úgy fogalmazott: a jubileumi évadban a közönséget és a támogatóit szeretné ünnepelni, hiszen alapvetően ennek a két tényezőnek köszönhetik működésüket. A vezető elmondta: az első negyedévük rendkívül sikeres volt, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabjukkal az ország legnagyobb arénáit járták be, de a Jászai Mari feltámasztása című darab, melyet a Pannon Várszínházban mutattak be, szintén nagy sikerrel fut.

A jelenlegi évadban még egy Molnár Ferenc bemutató is lesz, méghozzá a Játék a kastélyban. A 2025/2026-os évadban három Best of Pannon előadás lesz, így a Sose halunk meg, A Pál utcai fiúk, valamint A padlás. Ezek mind óriási sikerrel futnak hosszú évek óta, a mai napig szívesen utaztatják a darabokat, hiszen sok meghívást kapnak.

Két ősbemutatóval is készülnek, az első Peter Quilter A filmsztár című komédiája, melyről Szelle Dávid beszélt részletesen, nem véletlen, hiszen tavaly már nagy sikerrel tartotta meg a teátrum a Bestseller című darab világpremierjét, melynek professzionális színpadra állítása felkeltette a szerző, Quilter figyelmét. Jelezvén elégedettségét felhívta Dávidot, majd beszámolt róla, hogy egy újabb darabot ír, s boldog volna, ha Dávid olvasná el először a szöveget. Nem volt kérdés tehát, hogy a komédia világpremierje végül a Pannon Várszínházban lesz.

A második bemutató pedig egy kalandjáték Jókai Mór regénye alapján: Szegény gazdagok. Vándorfi úgy fogalmazott, egyrészt ezzel az előadással tisztelegnek Jókai születésének 200. évfordulója előtt, másrészt viszont úgy véli, rendkívül aktuális a történet.

A sajtótájékoztatón felszólalt Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere, aki gratulált a színház jubileumához, s biztosította támogatásukat a színház felé. Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere visszaidézte a város és a színház között lévő tizenötéves barátságot, jó kapcsolatot, s ennek jegyében kívánt további közös éveket.  

Horváth József, Ajka alpolgármestere is felszólalt, aki szintén rávilágított a több évtizedes együttműködésre, melynek jövőjéről az alpolgármester biztosította a színházat. Bábics Valéria, az ajkai Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa is örömmel osztotta meg több évtizedes barátságra visszatekintő történetét, és bízik a folytatásban. Strenner Zoltán, a Közjóléti Bizottság elnöke kiemelte, örül annak, hogy a Pannon Várszínház színesíti Veszprém kulturális életét.

A Pannon Várszínház előadásairól itt tájékozódhat.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.