Nem ma vált divattá, hogy amikor a kézilabda-mérkőzésen a támadócsapat beállója odalép a két belső védő közé, legalább egyikük azonnal igyekszik megfékezni a ficánkolását azzal, hogy elkapja odaszemtelenkedő ellenfél mezét, így akadályozva a szabad mozgását. Veszprémben sokszor megtörtént, hogy a meccs végére cafatokban lógott a mez Zsigmond Györgyön, őt ugyanis nehéz volt ezzel a módszerrel szerelni, az anyag pedig előbb-utóbb megadta magát. Az is előfordult, hogy a tartalékmezt is széttépték rajta, ilyenkor a gyúró, Végh József a kispadon próbálta viselhetővé varázsolni ragtapaszokkal.
Persze látták a játékvezetők, de nem sokat foglalkoztak vele. Időnként, amikor a keménység túllépett egy képzeletbeli szubjektív határon, a harcias védő kapott egy kétperces kiállítást, ám ezután minden ugyanúgy folytatódott. Újabban már nem csak a védőfalban cibálják egymás mezét a kézilabdázók – mert a tehetetlenséget megunva most már a beállók is visszafognak –, hanem megfigyelhető ez a lövőknél, akik a test test elleni küzdelem során így próbálják kiegyenlíteni a helyzeti hátrányukat, és nem ritkán az ellenfél mezébe kapaszkodva igyekeznek tompítani a rángatás, lökés utáni landolás erejét, lendületét.
A Wisla Plock játékosa, Panic teszteli a veszprémi Casado mezének szakítószilárdságát a két csapat BL-meccsén
Hasonló jelenetek figyelhetők meg a focimeccseken szögletrúgás előtt. Amolyan róka fogta csuka módjára markolnak egymás mezébe a védők és a támadók. Mindez fejleszti az ütemérzéket is, mert ha a védő nem engedi el időben a támadó mezét, abból könnyen tizenegyes lehet. A legszebb az egészben, amikor a vétkes ártatlan tekintettel néz a játékvezetőre, mondván, ő bizony ártatlan, nem is érti, miért őt büntetik, hiszen hozzá sem ért az ellenfélhez, sőt, ha jobban megfigyeljük, amaz volt szabálytalan. Teszik ezt akkor is, amikor pontosan tudják, hogy a VAR szeme, helyesebben valamelyik kamerája úgyis pontosan látni fogja a történteket. Ilyenkor jön az a meccs utáni nyilatkozat, hogy a kárunkra megítélték a büntetőt, a túloldalon viszont a javunkra nem, egyébként is minket már tendenciózusan büntetnek, míg egyik-másik csapatot nem. Aztán a megbüntetett sem okul az esetből, a következő hasonló jelenetnél ugyanúgy megnyúlnak a mezek.
Ennek valószínűleg csak a sportszergyártók örülnek, mert ingyen kapnak hiteles szakítópróbákat, és marketingnek sem utolsó, mondván: „A mi termékünk sokat kibír, lám, még ezt is.” Amelyik nem annyira tartós, abból viszont – a használatból adódóan – több fogy, ami kereskedelmi szempont. A szurkolók többsége pedig csak azt látja tisztán, amikor a kedvencét igyekeznek levetkőztetni, fordított esetben elnézőbbek, illetve arra hivatkoznak, hogy mindketten ugyanúgy szabálytalankodtak.
Feltételezem, hogy a játék tisztaságáért felelős szabályalkotók már törik a fejüket azon, hogyan lehetne megakadályozni az ilyen jelenetek elharapózását, mert ez egyértelműen a játék kárára van. Nem lesz könnyű dolguk.
