A Marco Rossi szövetségi kapitány nevével fémjelzett érában nem ritkaság, hogy az utolsó utáni pillanatokban ér el számára kedvező eredményt a válogatott. Négy évvel ezelőtt az Izland elleni Európa-bajnoki selejtező rájátszásának döntőjében Szoboszlai Dominik 92. percben lőtt góljával sikerült kicsikarni a győzelmet. Két esztendeje a görögök ellen Kalmár Zsolt 94. percben szerzett találata jelentett ugyancsak 2-1-es hazai győzelmet a Puskás Arénában. Tavaly Bulgáriában a 97. percben egy öngóllal sikerült egyenlíteni az Eb-selejtezőn. Valljuk be, nagy malac volt, ahogy mondani szokták: röfögött... Ugyancsak felejthetetlen élmény a nyári németországi Európa-bajnokságon Skócia legyőzése Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával. A sort a németek elleni keddi meccs zárja, ami Szoboszlai „panyenkázós” tizenegyesével sikerült 1-1-re menteni. Mindez azt bizonyítja, hogy a hozzáállással és az erőnléttel nincs probléma, hiszen a csapat bármilyen összetételben a végsőkig képes küzdeni.
A magyar válogatott tagjai balról: Sallai Roland, Nagy Zsolt, Orbán Willi, Négo Loic, Varga Barnabás, Fiola Attila, Nikitscher Tamás, Dárdai Márton, Schäfer András, Dibusz Dénes és Szoboszlai Roland csapatkapitány a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország - Németország mérkőzés kezdete előtt a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. MTI/Kovács Tamás
Ami az idei esztendő konkrét értékelését illeti, itt már vegyes a kép. Elsősorban a szurkolók, de a játékosok és a szakmai stáb is eredményesebb Európa-bajnoki szereplést várt. Annyit mindenképpen, hogy válogatottunk jusson tovább a csoportból. Balszerencsénkre nem sikerült, bár önmagunkat csapnák be, ha csak Fortunát hibáztatnánk, hiszen mások eredményétől függetlenül is venni kellett volna ezt az akadályt. Ami már a Svájc elleni első csoportmeccsen feltűnt: a korábbitól eltérő, más stílusban játszott a csapat. Az addigi hajtós, küzdős, nem látványos, kicsit – vagy talán nem is kicsit – izzadtságszagú futball helyett válogatottunk szeretett volna szebb, látványosabb játékkal kirukkolni, ám ez a hátsó biztonság rovására ment, amit a magasabban rangsorolt ellenfelek könyörtelenül kihasználtak. Ez bebizonyosodott a folytatásban is, hiszen a Nemzetek Ligája első csoportmeccsén kaptunk egy sima ötöst Németországban úgy, hogy akár több is lehetett volna. Talán ez győzte meg Marco Rossit arról, hogy vissza kell térni az alapokhoz, mert ezzel a játékosállománnyal nem lehet látványos támadófutballt játszani. Küzdeni kell, és kihasználni az ellenfél hibáit.
A németek elleni keddi budapesti visszavágón már újra a korábbi magyar válogatottat láthattuk. A kapott gólunknál Szoboszlai a gólvonalon védekezett (nem tehet róla, hogy nem sikerült hárítani), az ellenfél szögleteinél Varga Barnabás is a mi kapunk előtt igyekezett kamatoztatni a magasságát, a másik támadónk, Sallai Roland szintén a saját térfelünkön védekezett. Szóval, csatáraink is besegítettek a védekezésbe ahelyett, hogy a félpálya környékén várták volna a labdát. Ezzel együtt a csapat nem mondott le a támadásról, a mérkőzés két legnagyobb gólszerzési lehetősége Nagy Zsolt és Varga Barnabás előtt adódott – kár, hogy ezek kimaradtak. Nem véletlen, hogy a legvégén sikerült egyenlíteni. Lehet azt mondani, hogy szerencsénk volt a tizenegyes szituációnál, de szerencséje általában annak van, aki megdolgozik érte. Márpedig a magyar válogatott megdolgozott azért, hogy ne vesztesen hagyja el a pályát.
Felmerül a kérdés, hogy: vajon mit hoz majd a folytatás? Márciusban meg kell küzdenünk az A-ligában maradásért, majd jönnek a világbajnoki selejtezők. Legfőbb ideje lenne, hogy 1986, azaz 40 év után mi is ott legyünk a mundialon. De meggyőződésem, hogy ezt nem a látványosan focizgató, hanem a robotoló stratégiával érheti el a válogatottunk, mert a játékosállomány elsősorban erre alkalmas.
