Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 20. Konrád, Tivadar
2025. április 20. Konrád, Tivadar

Nemzetek Ligája: Gruber és Szabó Levente is a keretben

2024. november 5. 13:27 // Forrás: MTI
Újoncként Gruber Zsombort, a bajnoki címvédő Ferencváros támadóját, valamint Szabó Leventét, a német másodosztályú Braunschweig csatárát is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

A hatvanéves szakvezető a Telkiben tartott keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, stábjával együtt arra törekedtek, hogy olyan játékosokat hívjanak meg, akik jelenleg jobb formában vannak, mint mások.

Szabó Leventét a megsérült és október 20. óta nem futballozó Gazdag Dániel helyére hívtuk be, és Ádám Martin helyett is kellett találnunk valakit, hiszen ő sincs most igazán csúcsformában. Korábban is azt a gyakorlatot követtük, hogy meghívtunk olyan játékosokat, akiket szerettünk volna látni együtt, edzés közben a válogatott kerettel, és előfordult, hogy bizonyos futballistákat az itt nyújtott teljesítményük következményeként később már nem hívtunk be

- magyarázta Rossi.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember elmondta, novemberben két olyan ellenfél vár a magyarokra, amelyek ellen nagyon nehéz játszani, és ha a papírformát veszi alapul, akkor szinte borítékolni lehet az eredményt.

Nem mi vagyunk az esélyesek, a riválisaink futballistái kiváló formában vannak, Hollandiával ráadásul Amszterdamban találkozunk. Ugyanakkor egy dolog a papírforma és a másik, hogy mi történik a pályán. Nekünk jó teljesítményt kell nyújtanunk, és elsődlegesen taktikai szempontból kell jól felkészülnünk. Arra kell majd törekednünk, hogy a pályán a lehető legtöbb párharcot megnyerjük, mert ha ez sikerül, akkor bármi megtörténhet

- vélekedett a kapitány.

Vannak olyan posztok, amelyeken nagy a konkurenciaharc, például két csúcsformában lévő balszélsőnk van Nagy Zsolt és Kerkez Milos személyében. Utóbbi a bolygó legerősebb klubcsapata elleni meccsen adott két gólpasszt legutóbb, de Nagy Zsolt a válogatottban egyetlen alkalommal sem játszott rosszabbul nála. Örülnék, ha minden poszton ilyen konkurenciaharc mellett kellene döntenem a kezdőjátékosról, és remélem, hogy egyszer majd ez a nap is eljön

- fogalmazott Rossi. Hozzátette, a válogatott megszilárdult játékrendszerét nem szeretné csak azért megbolygatni, hogy helyet teremtsen egy futballistának, így bizonyos, hogy Nagy Zsolt és Kerkez közül egyszerre csak az egyik lehet a pályán.

A szövetségi kapitány elárulta, a Wolfsburgban játszó 18 éves Dárdai Bencével minél előbb, akár már az év elején szeretne találkozni és egyeztetni, mert "óriási potenciál van benne", és ha nyitott rá, akkor a szakvezető szeretné megnyerni őt a válogatottnak.

Olyan poszton játszik a klubcsapatában, ami rendkívül érdekes a számunkra, így ha megvan a szándéka és nyitott rá, valamint változatlanul sokat játszik, akkor akár már márciustól a keret tagja lehetne.

Az A divízió 3. csoportjának harmadik helyén álló magyarok jövő héten szombaton a második hollandok vendégei lesznek Amszterdamban, három nappal később pedig a németeket fogadják telt ház előtt a Puskás Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)

középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Gera Dániel (DVTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)

támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

vehir.hu
további cikkek
FIFA-világranglista: a magyar válogatott hét helyet visszaesett magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott hét helyet visszaesett Hét pozíciót visszacsúszva, 37. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. 2025. április 3. 14:03 Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt magyar labdarúgó-válogatott Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt Vécsei Bálint szerint reálisan nézve a magyar válogatott a pótselejtezőről harcolhatja ki részvételét a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra. 2025. március 27. 19:51 Összetartozunk jóban és rosszban Erről jut eszembe… Összetartozunk jóban és rosszban A magyar futballkedvelőknek felért egy ágyékon rúgással a törökök elleni kettős vereség a Nemzetek Ligájában, minek következtében válogatottunk kiesett az elitek csoportjából. Ám az élet megy tovább, és vissza lehet jutni az A-ligába, hiszen korábban a C-ből sikerült felkapaszkodni a legjobbak közé, s azóta érettebb, tapasztaltabb lett a csapat és a szakmai stáb is. 2025. március 25. 21:52 Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került magyar labdarúgó-válogatott Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került A portugál válogatottal lett teljes a magyarok világbajnoki selejtezőcsoportja, miután Cristiano Ronaldóék hosszabbítás után megnyerték a dánok elleni negyeddöntős párharcot a labdarúgó Nemzetek Ligájában vasárnap este. 2025. március 24. 6:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.