Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C

Mindszenty lábnyomában

2024. október 25. 23:32
Mindszenty József lábnyomaiban járhattak azok, akik részt vettek a Veszprémi Érsekség idegenvezetésén szerdán.

A várbéli helyszíneket bejáró egyórás vezetés része annak a programsorozatnak, mellyel Mindszenty József veszprémi püspöki időszakára emlékezik a főegyházmegye: a püspököt ugyanis 80 évvel ezelőtt, 1944-ben helyezték Veszprémbe. 

XII. Piusz pápa 1944. március 2-án nevezte ki Mindszentyt a Veszprémi egyházmegye élére. A főpap aktívan belevetette magát a munkába, alig másfél éves hivatali ideje alatt az egyházmegye nagy részét bejárja, felkeresi a plébániákat, bérmál, kritikai észrevételeket fogalmaz meg. Mindeközben meg kell küzdenie azzal is, hogy a háborús fenyegetés közepette megóvja a püspökség épületeit és értékeit.

Ez év őszén, amikor már a front egyre közeledett, a székesfehérvári püspökkel és a pannonhalmi apáttal közösen memorandumot fogalmaztak meg, melyben követelték a harcok beszüntetését és tiltakoztak a zsidóüldözés ellen. E memorandumot Mindszenty személyesen vitte el a kormányhoz, tettével pedig kivívta a nyilas rezsim ellenszenvét: két héttel később letartóztatták. Rövid ideig a várbörtönben tartották fogva, majd a sopronkőhidai fegyházba szállították át, ahonnan – Apor Vilmos közbenjárására –  Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorába helyezték át házi őrizetbe. Négy hónappal később szabadult, Veszprémbe 1945. április 20-án tért vissza, itt azonban már csak rövid ideig maradhatott: szeptember 8-án esztergomi érsekké nevezte ki a pápa. 

Mindszenty tehát csak rövid ideig tevékenykedett Veszprémben, hivatali idejének egy részét is kényszerű távollétben töltötte, ráadásul mindez egy olyan időszakban történt, amikor az ország és a város romba dőlt, nem pedig épült. Mindszenty szellemi öröksége ugyan a mai napig meghatározó Veszprémben, de keze nyomát nemigen fedezhetjük fel úgy, mint ahogy Padányi vagy Hornig püspökök munkásságának kézzel fogható, materiális eredményeire rámutathatunk. Jobb híján hát a szerdai vezetett bejáráson meg kellett elégednünk azzal, amit a történelem ránk hagyott: hogy az egykori püspök lábnyomában járhattunk a székesegyházban, ahol misézett vagy a palotában, ahol élt. 

És hogy hírt kaphattunk a munkáról, amit még ő kezdett el, de ma ér révbe: Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának előkészületeiről. A vértanú történetére Mindszenty figyelt fel, ő indította el az eljárást, aminek zárásaként jövő áprilisban boldoggá avathatják a fiatalon elhunyt lányt, pontosan fél évvel korábban, most szombaton tíz órakor pedig szentmisét rendeznek a főszékesegyházban a tiszteletére, amit Michael Wallace Banach memphisi címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa mutat be. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban közélet Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.  tegnap 18:11 A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel közélet A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. tegnap 13:44 Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. tegnap 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.