Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katonák és fogvatartottak is küzdenek az árvíz ellen

2024. szeptember 17. 10:47 // Forrás: Honvédelmi Minisztérium / MTI
Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergon vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

Fotó: honvedelem.huFotó: honvedelem.hu

„A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - mondta, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben.”

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést.

A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

Vízügy: 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az árvíz, mint 2013-ban

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Láng István közlése szerint valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, azok 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak.

Az 1500 kilométeres állami védvonalra további 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez 2 millió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint 1 millió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára - tette hozzá. (mti)

A büntetés-végrehajtás is segíti az árvízi védekezést

 A magyarországi börtönök felkészültek arra, hogy aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, jelenleg 2500 fogvatartott és 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. 

A védelmi feladatokat irányító hatóságok, illetve a védelmi bizottságok felkérésére 500 alacsony biztonsági besorolású fogvatartottat, valamint 700 kollégánkat külső helyszínen, az országban bárhol képesek a védekezési munkálatokhoz biztosítani. Ők a gátakon homokzsákok töltésével, pakolásával, míg további kétezer fogvatartott kizárólag a börtön falain belül, a homokzsákok töltésével tudják segíteni a védekezést - mondta Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője.

vehir.hu
további cikkek
A Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás árvíz A Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban. 2024. szeptember 25. 8:51 Hazatértek az árvízi védekezésben részt vett tűzoltók árvíz Hazatértek az árvízi védekezésben részt vett tűzoltók Veszprém vármegye árvízi védekezésre átrendelt, összesen 142 fős tűzoltói állománya két vármegyében, összesen öt településen vett részt az árvízi védekezésben – tájékoztatott a katasztrófavédelem. 2024. szeptember 23. 13:57 Bajánál tetőzik hétfőn a Duna árvíz Bajánál tetőzik hétfőn a Duna A déli szakaszon, Bajánál hétfőn tetőzik a Duna, ezt teljes készültséggel várják - közöle az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. 2024. szeptember 23. 11:35 Kedden hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot árvíz Kedden hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat - mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón. 2024. szeptember 22. 9:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.