Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A tanévkezdést támogatta a Katolikus Karitász

2024. szeptember 10. 18:36 // Forrás: Veszprémi Érsekség
Ebben a tanévben a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában rendezték meg az ünnepélyes átadót – tájékoztatott kedden a Veszprémi Érsekség. 

A helyszínen Ghiczy László, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója kifejtette: a Katolikus Karitász már tizennegyedik alkalommal hirdette meg a Legyen az öröm az iskolakezdés programját. Célja, hogy a hátrányos helyzetű családoknak, diákoknak segítséget nyújtsanak, akik az esélyegyenlőség jegyében kezdhessék meg tanulmányaikat.

Fotó: Veszprémi ÉrsekségFotó: Veszprémi Érsekség

"A szervezetünk fontosnak tartja, hogy a rászoruló gyermekeket ne csak az iskolakezdés kapcsán, hanem az év folyamán is segítsük. Szeretnénk, ha a nehéz sorsú diákok is ki tudják bontakoztatni tehetségüket, meg tudják mutatni készségeiket és később is érvényesülni tudjanak, a társadalom húzó erejévé váljanak. Az idei évben országosan 10 ezer gyermek elérése a célunk.

Az egyházmegyében hárommillió forintból 550 kisdiák iskolakezdését tudjuk támogatni.

A támogatásunk az országos központnak köszönhetően vásárlási utalványok, vásárolt iskolaszerek, valamint támogatásba kapott iskola- és papír-írószerek formájában érkezik. Bízom benne, élményekkel, sikerekkel használják majd ezeket a gyerekek, kívánom, hogy a tanév sikerekben legyen gazdag és legyen öröm az iskolakezdés" – hangsúlyozta.

 

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.